Magyar Katolikus Lexikon > F > fiú


fiú: A héb. ben, az arám bar szónak, amelyet a ~ szóval szokás magyarra fordítani, jóval gazdagabb a jelentéstartalma, mint a ~ szóé. Jelentheti egy apa közvetlen leszármazottját, egy állat kicsinyét (Kiv 12,5; Zsolt 147,9), egy fa hajtását (Ter 49,22), de vonatkozhat valamely közösség, pl. egy nép egyik tagjára (pl. Izr. fiai az izr-k, Moáb fiai a moábiták stb., azaz egy ősatyának, Izr-nek, ill. Moábnak a fiai), egy város valamelyik lakójára (Zsolt 149,2: Sion fiai, Ez 23,17: Bábel fiai), valamelyik nemzetség egy tagjára (Ter 11,5; 1Sám 26,19: Mk 3,28: az emberek fiai egyszerűen emberek). Szó esik a próf. fiáról (pl. Ám 7,14), a gonoszság fiairól (2Sám 7,10: a gonoszok), az engedetlenség fiairól (Ef 2,2: az engedetlenek), a lakodalmas ház fiairól (értsd: násznép; Mt 23,15). A halál fia (1Sám 20,31; 26,16), a kárhozat fia (Mt 23,15), békesség fia (Lk 10,6) olyan ember, akire a halál, a kárhozat vár, ill. akit béke tölt el. A bölcsek rendszerint fiamnak nevezik tanítányaikat (Péld 2,1; 3,1.21 stb.). A költői nyelvben a nyilak az íj v. a tegez fiai (Jób 41,20; Siral 3,13). A →szülők iránti kötelességek elsősorban a ~ra hárultak az apjával szemben. Az ÓSz-ben a ~ példaképe József (Ter 45-50) és Tóbiás (Tób 4-14). Ugaritban a ~ köteles volt az apját a támadással szemben megvédeni, részegségében támogatni, helyette a kultikus teendőket ellátni, házán a tetőt megvastagítani, a ruháját tisztán tartani. Az apa rovására történő szemérmetlenség és az apa elleni lázadás mind Izr-ben (Ter 9,21-27; 35,22; 49,3; 2Sám 15-20), mind Ugaritban súlyos vétség volt, amit átokkal sújtottak. →Isten fia, →Isten fiai **

BL:442.