Magyar Katolikus Lexikon > F > feloldozás


feloldozás (lat. absolutio): a bűnök megbocsátása a →bűnbánat szentségében. - Ha a gyóntató a gyónó felkészültségében (bánat, erős fogadás, stb.) nem kételkedik, a ~t nem szabad megtagadnia v. elhalasztania (980.k.; vö. 843.k. 1.§). Ha azonban valaki azt gyónja, hogy az egyh. hatóságnál →csábítással hamisan vádolt meg egy ártatlan papot, csak akkor szabad feloldozni, ha előbb a hamis feljelentést formálisan visszavonta és kész az esetleges kár jóvátételére (982.k.). A régi törvénykv-ben (CIC 1917:894.k.) ez volt az egyetlen fenntartott bűn, vagyis az egyetlen olyan bűn, amelyet nem az érte beállott kánoni büntetés fenntartott volta miatt, hanem önmagában (ratione sui) nem volt szabad feloldozni. A hatályos egyetemes egyhjogban már nincsenek fenntartott bűnök. A feloldozás előfeltételei azonban ma is hasonlók, mint a régi jogban (2363.k.). Egyébként a gyóntatók itt említett →rágalmazása →büntetendő cselekmény is (1390.k. 1.§). E.P.

Erdő 1991:368.