Magyar Katolikus Lexikon > F > fűzfa


fűzfa, szomorúfűz (lat. Salix): a fűzfélék családjába tartozó, sok változatos fajt magába foglaló növénynemzetség. - Levele keskeny, fája puha, kérge gyógyító anyagokat tartalmaz. Nyirkos, vizes, mocsaras helyeken tenyészik. Hajlékony vesszőit kosárfonásra használják. Virágzata (→barkája) Eu-ban a virágvasárnapi pálmaágat jelképező szentelmény. - A Szentírásban a ~ a →babiloni fogság (Zsolt 136,2), a viruló ~k az erős, új nemzedék képe (Iz 44,4). - A szakrális népszokásokban Göcsejben a virágvasárnapi barkaszentelési menet élén menő személy a tp. küszöbének átlépése előtt (torokfájás megelőzésére) néhány szem barkát lenyel, majd a menet többi tagjával bemegy a tp-ba. A népi gyógyászatban és az ehhez kapcsolódó hiedelemvilágban sokféle használati módja van, pl. ördögűző szerepet tulajdonítanak neki. A ~ ui. nyirkos, vizes, mocsaras helyeken tenyészik, és a kk. hiedelem szerint ez az ördög lakhelye. A szomorúfűz lehajló ágrendszere és habitusa miatt a szenvedés, a szomorúság jelképe, ebben az értelmezésben jellegzetes temetői dísznövény. A földbe szúrt levágott ~vessző könnyen meggyökeresedik. E tulajdonsága miatt a korai kk-tól mint az evang-ok jelképe is szerepel. - Ikgr. Frissen zöldellő ~ látható a Mária-képeken, hervadó ~ öreg sztek ábrázolásain (pl. Dürer: Szt Jeromos). A m. nép →eredetmagyarázata szerint eredetileg tövises volt, de mivel befogadta lehajtott ágai alá a menekülő Szentcsaládot és az üldözött Krisztust, megszabadult töviseitől. S.J.

Lipffert 1976:73. - MNL III:333. - KML 1986:103. (s.v. fűzfa, barka)

fűzfa