Magyar Katolikus Lexikon > F > felebarát


felebarát (lat. proximus, 'legközelebbi'), embertárs: a másik →ember. - 1. Az ÓSz-ben ugyanabba a kötelékbe (nemzetségbe, törzsbe) v. ugyanazon közösségbe tartozó személy (pl. honfitárs, katonatárs); elsősorban azonban Izr-nek, az Istennel való szövetség révén együvé tartozó népnek a tagja. Az ilyen értelemben vett ~ szeretete vallási szempontból még akkor is kötelező volt, ha az illető személyes ellenségnek számított (Lev 19,13-18; Péld 3,27; Sir 7,32-36). A ~tal kapcsolatos magatartást a szövetségi törv. határozta meg (Kiv 20,13-17; Lev 19,9-18; MTörv 15,24). A ~ elleni súlyos vétségek ezért a szöv. megszegésének minősültek (Kiv 22,21; Iz 10,1; Jer 5,26-29; Ez 18,12; Ám 2,6; Mik 3,2; Mal 13,5; Zsolt 82). A nem Izr. népéből valók közül csak azokat illette meg a ~ név, akik hosszabb ideig ott éltek az országban (Kiv 22,20; Lev 19,34; MTörv 10,19). Békeidőben velük a kölcsönös jóakaraton és az igazságosságon alapult a kapcsolattartás, mely a vendégszeretet és szerződés (szövetség) révén barátsággá is fejlődhetett. - A zsidóságban a ~ fogalma a törv-hez hű zsidókra és a prozelitákra, Kumránban csak a közösség tagjaira korlátozódott. A hellénista zsidók uakkor minden embert ~nak tekintettek. - 2. Az ÚSz-ben Jézus a →felebaráti szeretetet összekapcsolja az istenszeretettel (Mk 12,31), s ebben az értelemben fejti ki a ~ra vonatkozó ósz-i törv-t (Róm 13,8; Gal 5,14; Jak 2,8). Tanítása szerint (Lk 10,30-37) ~ mindenki, aki segítségre szorul, akivel a mindennapok összehozzák az embert: a családtag, a munkatárs, az útitárs stb., minden helyzetben és állapotban a 'legközelebbi' személy (vö. a lat. proximus jelentésével). A ker-ek, az Egyh. tagjai elsősorban a ker. testvériség alapján ~ai egymásnak (Jn 13,34; Róm 12,9; Gal 6,1; Jak 2,15; Jn 2,10). **

BL:431.