Magyar Katolikus Lexikon > F > Faunus


Faunus (a lat. faveo szóból): a jóakaró, a rómaiak és itáliaiak egyik legrégibb és legnépszerűbb istene, a görög Pán megfelelője. - Gör. hatásra több néven is tisztelték: Incubus (a néphit szerint) kedvét lelte abban, hogy az erdők csendjében ijesztegesse az embereket, sőt gonosz álmokat küldjön rájuk. Fatuus a jóslatokat adó ~. Inuus a nyájak szaporítója. Ünnepét, a Faunaliát XII. 5: ülték a mezőn, kecskebakot, tejet és bort áldoztak, mulatoztak. - Lupercus, 'a farkaskergető' a nyáj őre volt. Szentélye, a Lupercal a Palatinus-domb barlangja, a legrégibb róm. szentély. Ünnepe II. 15: a Lupercale Sacrum v. Lupercalia. Kecskéket és juhokat áldoztak: a véres áldozati késsel 2 ifjú homlokát megérintették, majd tejbe mártott gyapjúval letörölték, közben az ifjaknak nevetniük kellett. Az áldozati lakoma után 2 papi testület 24 tagja, a lupercusok a feláldozott állatok bőrét szíjakra hasították, s ezt öltve magukra, bejárták a várost. A férjes asszonyok eléjük járultak, s szívesen verették magukat a szíjakkal, mert hitük szerint ez megáldotta házasságukat és megtisztította őket. E szíjaknak a februare, 'tisztít, kiengesztel' szóból februum, a napnak dies februatus, a hónapnak februarius volt a neve (→február). - ~ párja volt a hasonló tulajdonságokkal felruházott Fauna, Fatua, Luperca. **

Pecz I/2:735.