észak, É: az →égtájak egyik fő iránya, a föld tengelye és az éggömb találkozási pontjának földre vetítésével jelölik ki. -  A Szentírásban az a félelmetes égtáj, ahonnan a megsemmisítő ítélet éri a földet (Iz 14,13; Jer 1,14; 4,6; 6,1; 13,20). Vsz. ezzel függ össze, hogy ~ az a hely, ahol az istenek (Iz 14,13; →Szefon-hegy) és a démonok laknak (Ez 1,4; vö. Iz 14,13 Ez 38,6.15; 39,2; Zsolt 48,3).  - Az Egyház jelképrendszerében a sátán birodalmának, a sötétség és a halál, a kárhozott lelkek országának iránya. A →gallikán liturgiában a sztmisében a diákonus ~ felé fordulva olvasta az evang-ot, hogy kifejezze, Krisztus igehirdetése különlegesen is az ellen irányul, aki azt mondja: „fölállítom székemet ~ felé”... (Iz 14,13), s hogy föltámadjon az ~i és jöjjön a D-i szél (vö. 4,16), azaz hogy jöjjön a Szentlélek és futamítsa meg az ördögöt. A 9. sz-tól általánossá vált az evang. ~ felé éneklése.  A II. Vat. Zsin-ig, a szembeoltár bevezetéséig az evangélium oldal a keletelt tp-ban ~ot jelentette. **

PL 217; 824. - Radó 1961. I:50. - BL:382.