extra ecclesiam nulla salus (lat. 'az Egyházon kívül nincs üdvösség'): kegyelemtani alaptétel, mely szerint az üdvösség csak az Egyház által érhető el. -A tétel hagyományos gyökere az 1Pét 3,20 képe: ahogy Noé bárkája a vízözöntől való szabadulás eszköze volt, úgy a →keresztség is az üdvösség eszköze. Mivel Jézus a keresztséget az Egyh-ra bízta, azért csak az Egyh-on keresztül érhető el az üdvösség. Az elvet már alkalmazta Antiochiai Szt Ignác, Szt Ireneus és Órigenész is. Szt Cipriánnak is ez az alapvető teol. tétele, és ebből vezeti le az állítást, hogy az →eretnek-keresztség nem érvényes. Szt Ágoston megkülönbözteti az eretnekség súlyosabb és enyhébb esetét, s az utóbbiról azt mondja, hogy az nem szakítja el egészen a hívőt az Egyh-tól, s így a visszatérés lehetősége is nagyobb. Ez a nézet tovább tart a kk-ban is. Egyesek úgy gondolták, hogy még a pap is elveszti az átváltoztató hatalmat, ha eretnekké válik. Az újkorban Suárez és Bellarmin már úgy értelmezték a tételt, hogy a →vágykeresztség mintájára elég az igaz Egyh-hoz való tartozás vágyának kifejezése. A mai teol., főleg a II. vat. zsin. alapján azt tartja, hogy az Egyh. az üdvösség hivatalos eszköze, s Krisztus a megváltás kegyelmeit az Egyh-ra bízta. Tehát minden kegyelem, amit a jószándékú emberek kapnak, valamiképpen kapcsolatos az Egyh-zal. Tehát mondhatjuk, hogy aki üdvözül, az Egyh. kegyelmével üdvözül akkor is, ha formálisan nem tartozik a keretébe. →egyháztagság G.F.

NCE V:768.