Magyar Katolikus Lexikon > E > etikai formalizmus


etikai formalizmus: erkölcsbölcseleti irányzat, amely figyelmen kívül hagyja a cselekedetek tárgyát (az →értékeket, melyek a cselekvés anyagát alkotják), és csak annak formájára ügyel, ti. hogy szabadon, emberi módon cselekedtünk-e. Az ~ban végső soron az érték- és létrend elvetéséről van szó. - Az ókor és a kk. erkölcstana alapvetően létrendben gyökerező etikát vall. Elsőként Kant vonta kétségbe az erkölcsi elvek változatlan érvényét. Azzal, hogy a tárgy helyett a gondolkodó és cselekvő alanyt állította a gondolkodás és az erkölcs középpontjába, a jó és rossz tartalmát a tudat önállóságától tette függővé. Azt, hogy mi jó, s mi nem, nem a cselekvés tárgya szabja meg, hanem maga a cselekvő. Kant formalizmusát élesen bírálta Scheler, s ellenhatásként az ún. →érték-etikát alapozta meg. Elvetette ugyan a lét és a jó közt egyenlőségjelet tevő ún. cél-etikát is, melyet az embertől idegennek, heteronóm erkölcsnek tartott, de azt is, hogy az ember a priori kategóriái szabnák meg egy-egy cselekedet értékét. A két véglet helyett arról beszélt, hogy az értékek mind a valóság, mind a gondolkodás rendjétől független, önálló világot alkotnak, viszont változatlan érvényűek. - A cselekvés tartalmi meghatározottságát legradikálisabban az →egzisztencia-filozófia vonta kérdőre. J. P. Sartre és társai tagadták a lényegi rendet, az ember önmaga mértékévé válik, szabadon alkotja meg önmagát cselekvésében. Ez a fölfogás nem más, mint az ~ végsőkig élezése. A „mindegy, hogy mit, csak emberi módon” jelszava valójában épp a cselekvés emberi voltát kérdőjelezi meg, hiszen így a cselekvés vakon tapogatózás, semmibe való ugrás lenne. A teljes megoldás csakis a tartalmi és a formai oldal együttes vállalása lehet: az ember szabadon valósít meg természetébe írt értékeket, amelyek azonban csak lehetőségek, valóra váltásukhoz nagyon is aktív erőfeszítésre van szükség. - II. János Pál a Veritatis splendor enciklikában határozottan szembeállította a katolikus erkölcstan elveit az ~sal. Cs.I.

LThK IV:206.