🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > E > egzisztencia-filozófia
következő 🡲

egzisztencia-filozófia: az emberi létezés lehetőségeit, megvalósítását középpontba állító 20. századi bölcseleti irányzat. - S. →Kierkegaard és F. W. →Nietzsche indította el, M. →Heideggernél és K. →Jaspersnél formálódott sajátos fil-vá. A bölcs. megszokott fő kérdése (mely addig a létre vonatkozott) átalakult az emberi létre irányuló kérdéssé. Ez áll minden kérdésünk mögött, hiszen végül is mindig "rólunk van szó", végső soron minden kérdés a kérdező létére irányul. Ezzel a módszertani újítással az ~ az újkori szubjektivizmus vonalába áll be, még ha túl is akarja haladni azt, s a humanizmus "új megalapozását" tűzi is ki célul. - I. Az egzisztencia az ~ban nem a skolasztikusok szerinti értelemben szerepel (existentia), hanem az embernek személyes létalapjához való viszonyát jelöli, lényegében az önmegvalósítással egyenlő. Csak az nevezhető egzisztenciálisnak, ami testileg v. lelkileg személyesen érint bennünket (pl. valamely ismeret, döntés, szó, magatartás). A létezéssel nem áll szemben essentia, mint a skolasztikában, hanem az ember lényegét épp egzisztenciájában találja meg. - Ennek megfelelően az ~ úgy látja, az ember nem tárgy, de nem is csupán az ismeret alanya, hanem olyan létező, aki a maga egyedi, személyes és helyettesíthetetlen valóságában felelős saját létéért. Ezt a létet azonban csak egzisztenciálisan ragadhatjuk meg, azaz ha tudatossággal világítjuk át. Ezen új lét- (egzisztencia-)fogalom révén az ~ szembefordul a magánvaló filozófiájával, tehát minden más irányzattal, amely a platóni-arisztotelészi ontológia alapján a →szubsztancia fogalmára épül, ehelyett a létezést mint megvalósítandó kiteljesedést állítja központba. Szembefordul a tudat-filozófiákkal is, melyekben a tudat mint alany áll a tárggyal szemben, s ahol a tárgyak összességét (totalitás) világnak nevezik. A létezés nem alany, de nem is tárgyiasítható. Sem (kanti értelemben) megtapasztalni, sem (tudás értelmében) megismerni nem lehet. A létező számára kizárólag az önmegvalósulásban mutatkozik meg, de ott sem mint valamilyen tudás tárgya. - II. Az ~ eredete. Az egzisztencia-gondolat előfutárainak tekinthetők: Szókratész, Szt Ágoston és B. Pascal. Közelebbi gyökereit azonban a romantika jelenti, amely (a racionalista metafiz-val ellentétben, de a felvilágosodás alapfölfogásával összhangban) az ember érzelmi igényeire is figyel, s olyan bölcs-et akar teremteni, mely "leleplezi az ittlétet", s nem merő formulákat ad, hanem választ keres az ember belső problémáira (Schelling). Lényeges lesz az én, a szabadság fogalma. - Az ~ kezdeményezője, Sören Kierkegaard a létezés-gondolatot Hegellel vitázva bontakoztatta ki. Ennek fő pontja a véges és végtelen, a tört. és az örökkévalóság, az egyes ember és Isten viszonya. Hegel spekulatív módon közvetítő, átfogó gondolkodásmódjával szemben Kierkegaard úgy vélte, hit és tudás összeférhetetlen, a hit-döntés paradox, ellentmondásos, nem a tud., logika és bölcs. körébe tartozik. Az üdvösségre-törekvés kérdése számára nincs hely a fil-ban. Ez a "hely" csakis az egzisztencia lehet. Az ember cselekedetei (alázata, áldozata, tanúságtétele) által kezd létezni az üdvösség szempontjából. - F. W. Nietzsche elsősorban emberszemléletével és a Ny-i bölcs. kritikájával járult hozzá az ~ kialakulásához. Szerinte az igazi ember az egyén, aki tagadja mindazokat az értékeket, melyeket a polgárság, a tud. és a kerség közvetít. Önmagára építi föl az új, autonóm →étosz értékskáláját. - Még tovább, a fenomenológia irányában szélesítette az irányzat alapjait E. E. Husserl és M. Scheler. Előbbi ezt inkább a lélektanra korlátozta, utóbbi az ember állapotának elemzésében kamatoztatta. Innen aztán kétfelé ágazik az út. Egyik az →egzisztencializmushoz, másik a szűkebb értelemben vett ~hoz. Ezen belül Heidegger gondolkodását egzisztenciál-filozófiának nevezhetjük. - III. Martin Heidegger ~ját lényegében Lét és idő (Sein und Zeit) c. műve teremtette meg, mely a lét értelmére kérdezett. Kiindulópontja az a létező, amely/aki föl tudja tenni ezt a kérdést és képes megérteni a létet, s ezt nevezi ittlétnek (Dasein). Így a létkérdés az ittlét egzisztenciális elemzésében ölt testet, ezért ez az alapontológia rangját kapja. Szótárában az egzisztencia a létezőnek az a lehetősége, hogy önmaga legyen-e v. sem. Ez azt jelenti: az ittlét alaplétmódja, hogy kilép (állóhelyzetéből), egzisztál a maga saját létlehetőségébe, egészen a halál létlehetőségéig, amely azután minden lehetőséget lezár.

Az ittlét létezik - ez annyi: önmagává lesz. Ha az ittlét alaplétmódja az egzisztenciálok (amikről később egész fil-ját elnevezik), ez a létünkre való előretekintés a gond egzisztenciálja. A lét alapvető értelmezési elve azonban nem ez, hanem az idő. Az ember történelmi lényegét Heidegger beveszi az ontológiába. Az idő azt fejezi ki, hogy az ittlét képes előrevetíteni magát, ezért lehet a létértelmezés sarkköve. A létről nyert igazság nem fogalmakon, nem tud. rendszereken múlik, hanem a lételemzésen alapuló gondolkodáson. S a Lét és idő épp ezt nyújtja: olyan ~t, amely az alaplétmódok struktúráját, jelenségtanát, tehát lételemzést ad. - Kb. 1930 u. Heidegger több tekintetben is túllépi az alapontológiát. A lét most már nem azonos a létezővel (a konkrét dolgokkal, emberekkel, eseményekkel stb.), hanem hozzá képest transzcendens mozzanat. Ezzel nem utalt kifejezetten Istenre, bár nem is utasította el az Isten-kérdést, talán éppen azt akarta előkészíteni. De vajon mi is nála a lét? Így felel: "maga a valami" (ném. Es). Ezért a lét úgy mondható ki, ha kifejezzük ezt a magunkhoz való viszonyulást. Innen van, hogy szemében különös rangja van a költőnek: egy költemény sokkal inkább a lét kinyilatkoztatása, mint a metafiz. fogalmai. - IV. K. Jaspers ~jában nem az egzisztenciálokról, hanem magáról az egzisztenciáról van szó. A bölcselkedés mint iránykeresés a létezés megvilágosodása, fölhívás a tulajdonképpeni létezésre. Jaspers a létre vonatkozóan kiiktatott minden rögzített tudást. A lét mindent átfogó s így fölfoghatatlan, csak a "határhelyzetekben" tapasztalható meg, de nem a tudat szintjén, hanem egzisztenciálisan. A létről csak közvetve lehet tudni valamit. A lét "visszavonul", így szökik meg kezeink közül. A filozófiai hit nem találja meg hite tárgyát, lényegében abból áll, hogy örökösen nyitott a transzcendálásra, önmaga túllépésére. Ezért az egzisztencia alapfolyamata: a kitárulás a transzcendencia felé. - V. Hatások. Az ~ fro-i "folytatása", az egzisztencializmus leginkább a teológiára hatott ki, közvetlenül R. Bultmann fölfogására, közvetve a dialektikus teológiára. Kierkegaard is csak az ~ révén vált teol-ilag hatékonnyá. A kat. teol-ban is kimutatható az ~ hatása, főleg abban, hogy mélyrehatóbb elemzés tárgya lett az ember konkrét léte. →actus, →antropológia, →szorongás Cs.I.

LThK II:1308.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.