erkölcsi törvény: az embert belülről, a →lelkiismeretben a jó megtételére és a rossz kerülésére kötelező →törvény. Föltételezi a cselekvő →szabad akaratát, mellyel magáévá teszi az ~ben foglaltakat. Vele szemben a jogi törv. csak külsőleg kényszerít s a cselekvő akarata ellenére is tud érvényesülni. - Fajtái: →természetes erkölcsi törvény, →Tízparancsolat, →isteni törvény, →emberi törvény. - II. János Pál p. meghatározása szerint az ~ út a →tökéletesség felé. Isten parancsait Jézus tette teljessé, amikor Ő maga lett az eleven és személyes Törvény: követésre hív, a Szentlélek által adja a kegyelmet, hogy megossza velünk életét és szeretetét, s fölkínálja az erőt, hogy a választásokban és cselekedetekben tanúskodjunk mellette (vö. Jn 13,34-35). Megmutatja, hogy az ~eket nem úgy kell érteni, mint alsó küszöböt, amit nem szabad áthágni, hanem mint utat az erkölcsi haladás és a lelki tökéletesség előtt, melynek éltető lelke a szeretet (vö. Kol 3,14). Így a „ne ölj” parancs pl. fölhívás a gondos szeretetre; a házasságtörést tiltó parancs fölhívás a tiszta tekintetre, mely képes rá, hogy tisztelje a test jegyesi jellegét (Mt 5,21-22.27-28). - Ezáltal az ~ s elsősorban a rosszat tiltó törv-ek tartalma, kötelező ereje egyszerre személyes és társadalmi: miközben oltalmazzák az egyes ember személyi méltóságának sérthetetlenségét, hozzájárulnak az emberi társad. fennmaradásához, s helyes és termékeny fejlődéséhez is. Különösen a Tízparancsolat 4-10. parancsolata (vö. Mt 19,18) minden társadalmi élet első szabályai ált. értelemben vannak megfogalmazva, de az a tény, hogy „az összes társadalmi intézmény kezdete, alanya és célja az emberi személy” (GS 25), megengedi, hogy pontosabb formát kapjanak és részletesen kifejtsék őket a konkrét cselekedetek kódexében. Ebben az értelemben a társadalmi élet alapvető erkölcsi szabályai olyan meghatározott követelményeket hordoznak, melyekhez mind a polgároknak, mind a közhatalom viselőinek igazodniuk kell. Minden jó szándék és gyakran nehéz körülmény ellenére sem a polgári hatóságok, sem a polgárok nem nyernek fölhatalmazást, hogy megsérthessék az emberi személy elidegeníthetetlen és alapvető jogait. Így tehát csak egy olyan erkölcs képes biztosítani akár a nemzeti, akár a nemzetközi társas együttélés etikai fundamentumát, mely elismeri a kivételt nem tűrő, mindig és mindekire nézve kötelező ~eket.  **

Prümmer I:312. - VS 15, 97. - KEK 1950-74.