Magyar Katolikus Lexikon > E > eretnek-keresztség


eretnek-keresztség: →eretnek által kiszolgáltatott →keresztség. - Érvényességéről a vita a 3. sz: kezdődött, amikor különféle eretnek csoportok tagjai fölvételüket kérték az Egyh-ba. Azzal egyetértettek, hogy akit az Egyh-ban kereszteltek meg, de később elhagyta hitét, majd visszatért, annak visszafogadásához elég a megfelelő vezeklés. - Az eretnekek által megkereszteltek befogadására kétféle gyakorlat alakult ki. Afrikában és K nagy részében megismételték a keresztséget, Rómában és Alexandriában azonban megelégedtek azzal, hogy a pp. kirótta rájuk az elégtételt és kézrátétellel visszafogadták őket. Hogy a szokás mikor alakult ki, pontosan nem tudjuk. Az afrikai gyakorlatot először Tertullianus említi, Szt Ciprián karthágói pp. védelmezte, az ő hatása alatt áll K-en a cezáreai Firmiliánosz. A két hagyományt a 3. sz. közepéig egymástól függetlenül követték. Ciprián 255: és 256: zsin-ot tartott a bizonytalanság megszüntetésére, melyen az újrakeresztelés mellett döntöttek. Ezt I. István p. nem fogadta el, és a róm. hagyomány követését kívánta. Ciprián egy 3. karthágói zsin-on is újra az afrikai szokást védelmezte, s amikor ennek határozatát elvitték Rómába, a p. nem fogadta a követeket. Ciprián Rogatianus diákonus segítségével a kisázsiai egyh-akat is megnyerte nézetének, s ezzel az ellentét kiéleződött, de a formális kiközösítéstől a p. tartózkodott. Ciprián érvei nézete mellett: 1. az eretnekek nem birtokolják a Szentlelket és a kegyelmet, amelyet Krisztus az Egyh-ra bízott, ezért nem is adhatják azt a keresztségben; 2. az Egyh-on kívül nincs üdvösség, továbbá Krisztus a szentségeket az ap-okra és utódaikra bízta, tehát az eretnekek által kiszolgáltatott keresztség ezen a címen is érvénytelen; 3. az eretnekek nem hiszik az igazi Szentháromságot, ezért nem cselekedhetnek Krisztus keresztségi parancsa értelmében, még ha ismétlik is a szavakat. - A felek között Nagy Szt Dionüsziosz alexandriai pp. igyekezett közvetíteni, de nemsokára meghalt Ciprián is, I. István is, így igazi szakadásra nem került sor. II. Sixtus alatt a béke helyreállt, mert továbbra is eltűrték a 2 különböző gyakorlatot. - Valójában a szentségekről vallott 2 ellentétes nézet állott szemben egymással. Az egyik a kegyelem közlésének szubjektív módját emelte ki, s azért vallotta, hogy aki eretnek és bűnös, az nem adhatja tovább a keresztség kegyelmeit. A másik nézet ellenben a szentség objektív kegyelmi közlésére támaszkodott: a szentség azért közvetíti a kegyelmet, mert Krisztus intézményesítette benne az ember megszentelését. 314: az arles-i zsin. csak az olyan ~ esetében írta elő az újrakeresztelést, melynél a Szentháromság hitének a megvallása nem volt világos. 325: a niceai zsin. szintén semleges álláspontot képviselt. Ny-on végül is Szt Ágoston tanítása lett döntő, aki védelmezte a szentség objektív kegyelemközlő erejét. K-en inkább a Szentháromságba vetett hitet vették alapul, nem a keresztségi formulát, ezért pl. 692: a II. trallesi zsin. azoknak a keresztségét ismételtette meg, akiknek hamis fölfogásuk volt a háromszemélyű Istenről. Idővel a róm. és az alexandriai egyh. fölfogása és gyakorlata győzött, amely a kiszolgáltató egyéni lelkületével szemben az objektív szentségi kegyelemközlést hangoztatta. - 1214: a IV. lateráni zsin. a katarokkal szemben védelmezte az egyh. álláspontot (DS 802), s a trienti zsin. is hasonló értelemben nyilatkozott. Elismerte az eretnekek által kiszolgáltatott keresztség érvényességét, ha a helyes formulát alkalmazzák és a kiszolgáló azt akarja tenni, amit az Egyh. tart a keresztségről (DS 1767). G.F.

LThK VI:131.