Magyar Katolikus Lexikon > E > erősség


erősség (lat. virtus): erkölcsi erény, a →bátorság részerénye, mely állhatatossá teszi az embert. - Platón, Arisztotelész és a a sztoikusok tanításában az ~ az ember önrendelkezési jogához kapcsolódott. Aquinói Szt Tamás szerint az ~ a vágyóképességet erősítő erény, mely az élet legnagyobb veszedelmeiben segít, hogy akarjuk a jót bármilyen veszély v. akadály ellenére is; képessé tesz a nehézségek és veszedelmek elviselésére v. elhárítására. Az ~ sajátos tárgya a halálos veszedelem erős lélekkel viselése, a többi veszedelem v. nehézség alapjában csak akkor tárgya az ~nek, ha bizonyos kapcsolatban van a halállal (súlyossága, fenyegetése v. időtartama alapján). Az ~ minden erény egyetemes föltétele, mert az erény fogalma megköveteli a határozottságot. A veszedelmek és a nehézségek a küzdő vágyóképességben (concupiscentia irascibilis) félelmet v. vakmerőséget ébresztenek: az ~ ezeket az indulatokat rendezi, hogy a félelem az embert vissza ne tartsa a józan értelem szerinti cselekvéstől, ill. a félelem elűzésére törekvő vakmerőség a helyes értelem (ratio recta) keretei között maradjon. - Az első sz-ok keresztényüldözései óta az ~ minden korban és kultúrkörben nélkülözhetetlen a ker. hivatás tökéletes megéléséhez. A ker. lélek minden üldöztetésben és vértanúságban, lelki/testi fáradságban Krisztusban látja és éli meg a ker. ~ forrását. ~ről csak akkor beszélhetünk, ha az elviselés v. a szembeszállás a józan értelem szerint történik. Magatartásunkban nem válhat uralkodóvá sem a rettegő →félelem, sem a meggondolatlan →vakmerőség. Az ~ e kettős cselekedete közül a félelem lecsendesítése nehezebb feladat, mint a vakmerőség fékezése, mert a vakmerőséget már maga a veszedelem is fékezi, a félelmet viszont a veszedelem növeli. A félelemmel való szembeszállás tehát nagyobb ~et követel. - Az ~ erénye folyamatosan növekszik. Együtt jár a jellem kialakításával, a személyiség nevelésével, s nagyon jelentős a ker. nevelésben is, különösen az egyéniség alakulásának kritikus időszakaiban, pl. a gyermekkor kibontakozásában, az ifjúkor válságában, az érett ember nagy döntéseiben és az öregedő kor hanyatlásában is.- Az újkori filozófiában a 18. és 19. sz: az ~ fogalmát a fizikai erőszakkal azonosították. Nietzsche (aki szerint „rossz az, aminek gyökere a gyengeség”), Renan és követőik a szelídség és a megbocsátás fogalma miatt elítélték a kereszténységet. Azt állították, hogy a kerség tanítása emberhez méltatlan, mert a rossz elleni küzdelem helyett annak elviselésére buzdít. - E fölfogással szemben csak lassan alakult ki megfontoltabb fil. meggondolás, mely elfogadta, hogy a személyiséget és az igazságos cselekvőképességet csak erkölcsi ~gel lehet megvédeni. Erre az erkölcsi ~re különösen az élet nehéz döntéseiben van szükség. Ha választani kell a társad. emelkedés, megbecsülés, anyagi haszon stb. és a hátrány, megvetés, gúny, barátok elvesztése v. társad. kiközösítés között, a döntéshez ~ kell. Korunk fölfogásában a személyiség föltétlen vállalása kemény helytállás, mely megköveteli az élet megszokott kötöttségének, sőt a természetes biztonságra törekvésnek a legyőzését is. **