Magyar Katolikus Lexikon > E > ellenség


ellenség (lat. inimicus): a rosszakaratú →ellenfél. - 1. Az ÓSz-ben. A külső ~ szorongatja és bálványimádásba viszi Izr-t, ezért tilos a megalkuvás (MTörv 23,4-7), könyörtelenül le kell számolni vele (Kiv 23,2; Szám 25,1.16; MTörv 7,1-5). Izr. ~ei Jahvénak is ~ei (Kiv 23,22; Szám 10,35; Bír 5,31; Zsolt 68,22; 83,10-19), mely fölfogás Izr. létért folytatott elkeseredett harcára vezethető vissza. - A szövetséget megszegő Izr-nek maga Jahve is ~évé válik (Lev 26,14-39; Siral 2,5; Ám 2,4-8; 4,1-5,3). - Az igaz ember ~e Isten ~e is, ezért büntetést (Zsolt 5,11; 7,10-16; 35,4; 140,9) és átkot érdemel (17,14; 109,6-19; Jer 17,18; 18,21). Az ÓSz-ben az ~ gyűlölete az Isten szentesítette jogrend sérthetetlenségébe vetett hitből táplálkozott. Ugyanakkor már az ÓSz is megköveteli a lemondást a bosszúról (Lev 19,17; Péld 20,22; 24,29;. 1Sám 24,16); az igaz ember megbocsát, mert maga is rászorul Isten bocsánatára (Sir 28,1-7). - 2. Az ÚSz-ben a voltaképpeni ~ a →Sátán (Mt 13,25.39; Lk 10,19) és a halál (1Kor 15,26). Az ember akkor válik ~gé, amikor Isten népét (Lk 1,71.74) és Isten tanúit (Jel 11,2.12) üldözi; lehet rokon, családtag is (Mt 10,36). A pogányok (Róm 5,10; Kol 1,21), a megtérés elől elzárkózó zsidók és a tévtanítók Isten ~ei (Lk 19,27; ApCsel 2,35; 13,10; Róm 11,28; Fil 3,18). Jézus Krisztus a felebaráti szeretet parancsát kiterjesztette az ~re is. →ellenségszeretet **

BL:330. - RM 11. - CL 6.