Magyar Katolikus Lexikon > E > egyházi hit


egyházi hit (lat. fides ecclesiastica): az a →hit, melynek motívuma a tévedhetetlen  →Egyház. - A hitben kezdettől fogva megkülönböztették azt a belső aktust, amellyel hiszünk, és azokat az igazságokat, amelyeket a hitben elfogadunk; ez utóbbi az ~. Fő forrása mindig a Szentírás volt, de ide tartozott a tanítóhiv. kötelező megnyilatkozása is (pl. a niceai hitvallást először "niceai hitnek" nevezték). A kk-ban ~nek mondtak mindent, amit az Egyh. hirdetett, mint az üdvösségre szükséges tanítást, s a kinyilatkoztatott mivoltot külön nem is hangsúlyozták. Ez a szóhasználat uralkodott a trienti zsin-on is. Később a teol. a kinyilatkoztatást fogalmilag mint Isten közvetlen szavát tisztázta, s a hit motívumát a kinyilatkoztató Isten tekintélyében jelölte meg. Ennek alapján már könnyebb volt elhatárolni egymástól a kinyilatkoztatott igazságot (fides divina), amelyet az Egyh. mint ilyet tanít, és azokat a tételeket, amelyeket csak az Egyh. tekintélye miatt kell hinni. A janzenista vitában a kérdés külön jelentőséget kapott az ún. →dogmatikus tényekkel kapcsolatban. Hogy a csupán ~ esetében a hit motívuma a tévedhetetlen egyh. tekintély, azt már a kk-tól kezdve hirdették a teol-ok, s az I. Vat. Zsin-on is megvoltak a képviselői. Ma a teol. szükségét érzi annak, hogy az ún. egyh. igazságokat és dogmatikai tényeket megkülönböztesse mind a kinyilatkoztatott és kihirdetett tételektől, mind pedig a teol. bizonyosságtól, amely akkor áll fönn, ha a kinyilatkoztatott igazságból logikailag kikövetkeztetünk egy tételt. Az is igaz, hogy a teol-ok az ~ esetében a hit megnevezést helytelenítik, azért talán lehetne más meghatározást bevezetni. Példának lehet hozni a Tridentinum egyes kánonjait v. XII. Pius Sacramentum ordinis c. konst-ját, amelyben az egyházi rend sztségének formáját meghatározta. G.F.

Congar, Yves: Catholicisme. IV:1059. - LThK VI:301.