Magyar Katolikus Lexikon > E > egyén és közösség kapcsolata


egyén és közösség kapcsolata: Az Isten képmására teremtett ember természetéből fakadó adottság. Megmutatkozik mindenütt, ahol emberi cselekedetek megvalósulnak (→vallásosság, →erkölcsiség, →politika, →gazdaság, →Egyház társadalmi tanítása). - 1. a személy és a polgári társadalom kölcsönös egymásra rendeltsége. Első tekintetre úgy látszik, hogy az ~ban áthidalhatatlan az ellentét. Minden egyes ember egyedi lény, aki elidegeníthetetlen személyi jogokkal rendelkezik. Vágyai a végtelenre irányulnak, azaz mint önálló jogalany személyi sajátosságai és jogai nem a közösségen, hanem a saját emberi természetén alapulnak. Ennek szélsőséges megfogalmazása az →individualizmus. Uakkor a →közösség, amelynek az ember mint társas lény a természete szerint tagja, a maga céljainak megfelelően közös nevezőre igyekszik hozni, a →közjó szolgálatába akarja állítani az egyéneket, látszólag személyi jogaik és érdekeik kárára. Ennek szélsőséges megfogalmazása a →kollektivizmus. - Az ~nak alapkérdése: Mi előbbre való, az egyén vagy a közösség; a közösség a tagjai összességétől különböző valóság-e vagy nem? Az individualizmus és a kollektivizmus között nem fogalmi →ellentmondás, hanem →ellentét van, amely a társad. valóságban feloldható, mert az egyén a közösségbe született, léte, testi-lelki kibontakozása és személyiségének kiteljesedése föltételezi a közösséget, s fordítva, a közösség sem létezhet tagjai tudatos és szabad közreműködése nélkül. Az emberek fiz. és szellemi különbözősége a személyi kiteljesedés és a társad. együttműködés alapja. Az ember nem személyi létében, hanem személyisége kibontakozásában és kiteljesedésében igényli a közösséget. Személyi önállósága szellemiségére, és nem a társas voltára épül. Bizonyos fiz. és szellemi képességeinek természetes iránya a közösség szolgálata, amelyben megtalálja élete értelmét és boldogságát. A magára maradt ember lelki beteggé és szellemi ronccsá válik. - A közösség nemcsak fogalmi képzet, hanem erkölcsi valóság, és úgy viszonylik az egyénekhez, mint egész a részeihez (→egység). A létét megalapozó igazság, az összekötő elv a →szolidaritás. Az ~ kölcsönhatásokból szerveződik, melyeket az írott v. hagyományos jogrend, a →szokás és az →erkölcs szabályoz. - A társad. fenntartója és hordozója a szellemileg és erkölcsileg kiművelt egyén, aki szolidaritást vállal az embertársaival. A társad. rend az egyének egymáshoz való viszonyát szabályozza a közjó követelményeinek megfelelően. Az ~ban mindig megmarad bizonyos feszültség, mert az ember/egyén nem egy fiz., hanem egy erkölcsi egésznek a része. Mivel a közösség erkölcsi egység (tagjai személyek), a feszültség elkerülhetetlen. A társad. dinamikája a személyi szabadság és a közösségi élettel szükségszerűen együttjáró kötöttség feszültségeire épül. - 2. A személy és az Egyház. Krisztus követése, mint válasz az Isten országáról szóló tanításra, kezdettől fogva a közösségben történt. Minden egyes tanítvány Isten új népének szolgálatában állt, mert ez a nép az elérkező istenország közösségi hordozója (vö. Mk 1,16-20; 3,13-19; 6,6-13; Mt 8,11; 19,28; Lk 22,29). Az egyes ker. a megszentelő Lelket csak az Isten népét összegyűjtő, közösségteremtő Lélekben részesedve nyerheti el. Ahogyan az első hívők magukat "szentnek" (ApCsel 9,13; Róm 1,7), "kiválasztottnak" (Mt 22,14; Mk 13,20; Róm 8,33) és mindenekelőtt "Isten szent népének" (ekklesia tou Theou) mondták, abban világosan kifejeződik a hit alapvetően közösségi jellege. Az ÚSz-ben (a szentpáli írásokban) az Egyh. mint Krisztus teste a maga közösségi formáját az Euch. vételében, a megfeszített és föltámadt Úr megtört és ezáltal éltető testében való részesedésben találja meg (1Kor 10,16; 11,24). Azok közössége, akik részesednek Krisztus "mindvégig" tartó szeretetében (Jn 13,1), maguk is Krisztus testének communiója lesznek a világban a világért. Ez az egyénnek annyit jelent, hogy a maga hívő voltát csak mint Krisztus testének tagja, vagyis mint a közösséget szolgáló, a közösségbe illeszkedő és Jézus küldetését sokakért magára vállaló tag kapja meg. Ez azonban nem szünteti meg az egyéni, személyes hitet. - Isten Szent Lelke egyszerre egyesíti a tagok sokaságát és differenciálja a test egységét; s általa lesz a sokféle egyedi adottságból az a szociális karizma, mely Krisztus emberek iránti szeretetének tanúsága a világban. Mu.I.

Schütz 1993:61. - Muzslay 1993:102.