Ezekiel könyve, Ez: protokanonikus ószövetségi prófétai könyv. - 1. Szerzője. A 20. sz. elejéig ált. volt az a meggyőződés, hogy kv-ét Ezekiel próf. maga szerkesztette pontosan átgondolt, szigorú rend szerint, tehát ~ teljesen egységes, ill. hiteles. A 20. sz. elején Kraetzschmar, de főleg J. Herrmann irod-kritikai vizsgálatai után az a nézet vált uralkodóvá, hogy bár ~ valóban magától a próf-tól származik, de később átdolgozta, mégpedig először ő maga, aztán valaki más. - 2. Tartalma. ~ Jahve szózatát, vagyis azokat a próf. szavakat tartalmazza, első személyben írt beszámoló formájában (csak az 1,3 és 24,24 áll harmadik személyben), amelyeket isteni látomásban részesülve (1,1) Ezekiel hallott (1,3). Míg Izajás és Jeremiás aránylag keveset beszél magáról, Ezekiel kezdettől végig pontosan leírja kv-ében, hogy milyen próf. látomásokban volt része. E tekintetben összhangban áll, ill. megegyezik Zakariás próféciájának első részével (1-8. f.). Arról, amit magánemberként élt át, alig közölt valamit; a harmadik személyben írt két vers árulja el róla a legtöbbet (1,3; 24,24). - 3. Teológiája megfelel a papi iratok teol-jának: Isten legfőbb és legszembetűnőbb tulajdonsága a szentsége, nemcsak erkölcsi szempontból, hanem léte szerint, metafizikai értelemben is. Amit Isten az egyes emberrel, ill. népével tesz, az szentségének követelménye v. a szentségén esett sérelemnek a jóvátételére irányul. Ebből következően ~nek istenfogalma eléggé egyoldalú, az érzelmi vonatkozások Isten és ember viszonyában háttérbe szorulnak, a teol. utalások pedig, amelyek más próf-knak oly egyedülállóan bensőséges nyelvezetet kölcsönöznek, csak kevéssé érvényesülnek. Jahve viszont, épp neve szentségéért roppant bőkezűen osztogatja ajándékait az üdvösség érdekében; mert, bár népe hűtlenül elpártolt, Ő továbbra is Izr. Istene maradt. Jahve és Izr. összetartozik: Ő Izr. Istene, Izr. pedig az ő népe (11,20). Ez így volt mindig, és a jövőben is így lesz. Amint Izr. tört-e tanúsítja, Jahvénak terve van népével, ami a kiválasztáson (20,5), a szövetségkötésen (16,8), a szövetséghez kötődő ígéreteken (számos utód, saját föld és Jahvénak népe közt lakása mint az áldás forrása) alapszik. Ezt az ígéretet kapták az ősatyák, s az Egyiptomból való kivonulás után Jahve teljesítette is ígéretét, a nép bűnei miatt azonban veszendőbe ment: Izr-t elűzték földjéről, Jahve nem lakik többé népe körében. Ebből Ezekiel arra következtet a kiválasztottság tudatában (vö. 5,5), hogy a nép sorsa jobbra fordul, és helyreáll a korábbi állapot (16,55). Az idegen iga összetörik, a szétszóródott nép egybegyűlik, visszatér hazájába és biztonságban él, mihelyt megkötik a béke szövetségét, amelyet azonban ~ nem nevez új szövetségnek (vö. Jer 31,31). A béke szövetségéhez Jahvénak új szívet, új lelket kell adnia (11,19; 36,26), meg kell tisztítania és szentelnie népét. Akkor Jahve népe körében lakhat örökre (37,15-26). Ebben Ezekiel annyira biztos, hogy pontosan leírja a helyet is, ahol Jahve lakni fog (40-48 f.), az új kultusszal egyetemben. Lakóhelye úgy lesz berendezve, hogy minden szempontból megfeleljen Jahve szentségének és azoknak a követelményeknek, amelyek belőle következnek. Izr. tulajdon földje termékeny lesz (36,30), s Izr. Jahve népeként egyetlen pásztor uralma alatt fog földjén élni mindörökké (37,22). Ez a pásztor az üdvösségtört. alakja, a rá vonatkozó részek emlékeztetnek más próf-k messiási, ill. eszkat. jövendöléseire. Mindamellett azt, hogy azonos lenne az Iz-ban →Emmánuel, ill. az →Isten Szolgája alakjában megjövendölt Messiással, aki Jahve nevében és megbízásából elhozza az üdvösséget, vitatják, kivált kat. egzegéták, főleg azért, mert a Papi irat próf. értelemben messianizmust nem ismer. Ezzel összhangban áll az is, hogy ~ e tekintetben szóba jövő részleteit (17,22-24; 34,23-31; 37,24-27) az ÚSz nem vonatkoztatja a Megváltóra. Ennek ellenére ~ nem marad a papi teol. kereteiben, hanem túlmutat rajta. Ezért nevezhető Jézus Ez 34,11-23-ra célozva jó Pásztornak (Jn 10,11-16). **

BL:416.