Magyar Katolikus Lexikon > E > epifánia


epifánia (gör. epiphaneia, az epi elöljárószóból és a phainó, 'megmutat' igéből): megjelenés. - 1. Az ókori vallásosságban egy istenség rövid ideig tartó, látható és/vagy hallható megjelenése. A görögöknél Homérosz óta valamely jótékony istenségnek (Aszklépiosz, Apolló, Zeusz stb.) váratlan, de jót jelentő megjelenése; a hellénista korban segítségük megtapasztalása, menekülést, szabadulást hozó közbelépésük is. - A hellénista korban és a róm. →császárkultuszban a visszatérés (→parúzia) szinonimája, sőt a Ptolemaioszok idején a kir. valamely városban tett hivatalos látogatása. Mivel Egyiptomban a fáraót megtestesült istenségnek, a nép jótevőjének, megmentőjének, üdvözítőjének (szótér) tartották, vsz. itt támadt a gondolat, hogy a kir. látogatása az istenség megjelenése. - 2. A LXX az ÓSz-ben leírt istenjelenések közül csak kevés esetében használja az ~ szót (Ter 35,7; Szám 6,25; MTörv 33,2; Zsolt 31,17; 67,2; 118,27; Jer 29,36.14; Ez 39,28). Önállóan az ~ főnév a 2Mak kivételével csak 2Sám 7,23: és Ám 5,22: szerepel. A 2Mak hellénista színezetű, ezért az ~ is gyakran előfordul benne, termfölötti jelenségek bemutatására (3,24-30; 5,2-4; 11,8), de annak kifejezésére is, hogy Isten valami jót tett népe érdekében (2,21; 12,22; 14,15; 15,27). - Az ÚSz-ben Lk 1,79 és 1Tesz 2,8 kivételével csak a pasztorális levelekben szerepel (Tit 2,11 és 3,4: ige, 2Tim 1,10: főnév): Krisztusban Isten jelent meg az emberek igazi Megváltójaként. 1Tim 6,14; 2Tim 4,1; Tit 2,13: az ~ Krisztus dicsőséges eljövetele a világ végén. - 3. Az egyházi szóhasználatban kezdetben az ~ a →teofánia szinonimája, s Krisztus születésének (dec. 25.), ill. nyilvánosság elé lépésének (jan. 6.) misztériumát jelentette. Kb. 380 u. az ~ Ny-on jan. 6-a, →vízkereszt. **

KL II:24. - Onasch 1981:105. - BL:367.