🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > E > Endrődi
következő 🡲

Endrődi László   →Endrődy László

Endrődi (1916-ig Kupricz) Sándor (Veszprém, Veszprém vm., 1850. jan. 16.-Bp., 1920. nov. 7.): költő, író. - Nagyszombatban, majd a veszprémi és kecskeméti piar. gimn-ban tanult. Az érettségit Pesten nem sikerült letennie, így Balassagyarmaton színésznek állt Novák Sándor társulatához, majd ezzel is fölhagyott, s Pápán leéretts. Berlinben és Lipcsében esztétikai előadásokat látogatott. Külf-ről a hazai lapoknak is írogatott. 1868: hazatért, Pesten 1874: a Baloldal, 1875: a Főv Lpk. b. munk. Jogot hallg., majd átiratkozott a bölcs. karra, de 1877: a m. nyelv- és irod. szakos tanári okl-et Kolozsvárt szerezte meg. 1880-91: Nagyváradon tanár, onnan felesége és 2 kisgyermeke halála miatt távozott. 1882. II. 8: a Kisfaludy Társ., 1899. V. 5: a MTA l. tagja. Szinte valamennyi szépirod. lap közölte verseit, elb-eit, tárcáit. 1892. VIII. 20-1909: a Képviselőházi Napló szerk-je. 1907: megválasztották a Petőfi Társ. örökös alelnökévé. - Termékeny, de egyfajta epigonköltészetet képvisel, mely szemben áll a nép-nemzeti isk-val. Kiad. Vajda János, Tóth Kálmán, Abonyi Lajos, Bartók Lajos műveit. - M: Erő és anyag. Büchner Lajos után ném-ből ford. Láng Lajossal. Pest, 1870. - Angelo. Dráma. 5 fv. Írta V. Hugo. Ford. Uo., 1871. (Nemz. Szính. Kvt-a 16.) - A nagy fr. forr. tört. Held után ném-ből ford. Uo., 1871. - Anglia művelődésének tört. Buckle Tamás után (ford.) többekkel. Uo., é.n. - Falusi álmok. Költői rajz. Bp., 1875. - Tücsökdalok. Uo., 1876. - Költemények. 1-2. köt. Uo., 1877-78. - Másodvirágzás. Elb. Uo., 1879. - Bátori Mária. Szomorú tört. 5 szakaszban. Uo., 1881. (Nemz. Kvt. 18.) - Heine költ-ei. Ford. Uo., 1882. - Dugonics András. Életr. Pozsony, 1883. (M. Helikon 3.) - Kölcsey Ferenc. Életr. Uo., 1883. (Uaz 4.) - Balassa Bálint br. Életr. Uo., 1883. (Uaz 20.) - Ányos Pál. Életr. Uo., 1883. (Uaz 21.) - A kivándorlók... Bp., 1883. (Jó kv-ek 22.) - Balatoni ég alatt. Elb-ek. Uo., 1884. - Költeményei. 1879-1885. Uo., 1885. - Zrínyi Ilona. Pozsony, 1885. (M. hölgyek életr. 2.) - Kisfaludy Atala. Uo., 1886. (Uaz 10.) - Hangulatok. Nagyvárad, 1887. - Költők világa. Uo., 1887. - Heine költ-ei. Ford. Győr, 1888. (Egyetemes kvt. 19.) - Költemények. Bp., 1891. (Szépirod. kvt. II.2.) - M. olvasmányok, a gimn. 6. o. számára. Uo., 1891. (2. kiad. 1899) - Dalok kv-e. Írta H. Heine. Ford. Uo., 1893. - Rossz kezdet, jó véggel. Uo., é.n. (Históriák 57.) - A. m. költ. kincsesháza. Szerk. Uo., 1895. (2. kiad. 1904) - Ált. útmutató a m. ogy. képviselőház naplóköteteihez. 1. köt. 1. r. Tárgymutató 1861-87. Uo., 1896. (2. r. 1887-92. Uo., 1896; 2. köt. 1-2. r. 1892-96. Tárgy- és névmutató. Uo., 1897) - Kuruc nóták 1700-1720. Uo., 1897. (3. kiad. 1906; ném-ül Sponer Andor ford. Wien, 1898?) - Összegyűjtött költ-ei. 1867-1897. 1-4. köt. Bp., 1898. - Századunk m. irod-a képekben Széchenyi föllépésétől a kiegyezésig. Uo., 1900. - Ghitta. Uo., 1901. (M. Kvt. 212.) - Isten felé. Költ-ek. Uo. (1901) - Költeményei, 1867-1901. Uo., 1904. - Tarlóvirágok. Uo., 1904. - Babérerdő a m. költ. java termékeiből. Uo., 1905. - Bokréta a m. népkölt. java termékeiből. Uo., 1905. - Őszi harmat után... Költ. Uo., 1905. - Dalaim. Írta Petőfi Sándor. A Petőfi-ház ünn. felavatása alk. összeáll. Uo., 1909. - Petőfi Sándor összes költ-ei egy köt-ben. Bev. (és szerk.) Uo., 1909. - Anakreoni dalok 1902-1909. Uo., 1910. - Petőfi a m. költők lantján. Szerk. Baros Gyulával. Uo., 1910. (Petőfi kvt. 20.) - Petőfi napjai a m. irod-ban 1842-1849. Összeáll. Uo., é.n. (Petőfi kvt. 29-30.) - A pálya végén. Uo., 1914. (Bibliotheca vitae 13.) - Játszi órák. Gyermekversek. Uo., 1920. - Szerk. 1885-86: a M. Hölgyek Életrajza sor. 1-20. füz-ét; Bpen 1908-10: Ferenczi Zoltánnal a Petőfi-könyvtár 1-30. köt-ét; a M. Remekírók sorozatban a M. népdalok és a M. népballadák köt-eket. - Álneve: E-i Sándor (A Hét, 1892); az ~ írói nevet hiv. névváltoztatása előtt is kb. 1875-től használta. 88

Szinnyei II:1305. - MTA tagajánl. 1899. - Gondolat 1920:19. sz. - Új M. Szle 1920:314. - Új Nemzedék 1920. XI. 9. - Palmer Kálmán: ~ emlékezete. Bp., 1921. - Badics Ferenc: ~ l. tag. emlékezete. Uo., 1922. (MTA emlékbesz. 18/3.) - Szabó Richard: ~. Uo., 1926. (Irodtört. Füz. 6.) - Gulyás 1956:544.


Endrődi Gabriella Romula SZLT (Kassa, Abaúj-Torna vm., 1910. nov. 18.–Bp., 1992. ápr. 10.): szerzetesnő. – A bp-i Ranolder Int. tanítóképzőjében végzett. 1932. IX. 8: Bp-en lépett a vincés nővérek r-jébe, fog-át 1937. IX. 8: uitt tette. 1933: A Szt Lujza Int-ben, 1940? a Szt Teréz Int-ben, 1941: a közp. házban óvónő. –1950 u. 1982-ig a Fels Krisztinavárosban egyhközségi munkát végzett. 1982: nyugdíjazták. r.k.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.