🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > E > El
következő 🡲

El (héb. Él, akkád Ilu, arab Ilah): Isten legrégibb szemita neve. - Különösen akkád és kánaáni nyelvterületen terjedt el. Eredeti jelentését nem sikerült kielemezni; legtöbben az 'wl, 'erős, hatalom' szóhoz kapcsolják, ami a szemita istenségek lényeges tulajdonsága (vö. Oz 11,9; Iz 31,3; Ez 28,2). - Az ÓSz-ben helyenként mintha az ~nek ez az értelmezése tükröződne (Ez 31,11; Zsolt 80,11). Az ~ éppúgy használatos volt köznévként (többes száma: elim, elohim, ilani; nőnemben allat, elat), mint különféle istenségek neveként. - 1. A babilóniaiak és asszírok körében az ilu köznév, pl. ibassi-ilu ('van isten'), ili-bassi ('isten a teremtőm'), ilu-mailu ('az én ~em oltalmazó isten', vö. 1Krón 11,46: Eliel). Ugyanakkor Ilu konkrét istenség is (amilyen pl. Marduk is volt), aki később bekerült az akkád panteonba. - 2. Az arámoknál különösen gyakoriak az ~lel összetett nevek, pl. Kemuel, Betuel (Ter 22,21), Eniel, Hazael, Tabeel (Iz 7,6), Eniel, Ilu-itti-ia (velem az isten, vö. →Emmánuel). A 8. sz: az arámok a forrásokból kimutathatóan különösen tiszteltek egy ~ istenséget; a fenti összetett személynevekben is ez az ~ szerepelhet. - 3. A föníciaiaknál ~ szintén külön istenség; az ugariti szövegek a legfőbb istenségként, Baal, Mót és Asera 70 fia apjaként említik. Ősz öregnek és kir-nak ábrázolták, az Évek Atyjának nevezték (vö. Dán 7,9: Ősöreg; Iz 9,5: Örök Atya). Bár Kánaán kir-ának, a panteon fejének és az istenek atyjának tekintették, tisztelete idővel alábbhagyott és →Baal lépett a helyére. - 4. É- és D-Arábiában az ilahhal összetett személynevek gyakoriságából a legkorábbi araboknál (s bizonyára a szemiták őseinél is) egy ~ istenség tiszteletére lehet következtetni, még ha később más istenségek tisztelete is szokásba jött. Az ilah, 'meghallgat, parancsol, ajándékoz, ő az úr' nevek arra utalnak, hogy az arabok ősi istensége szerette az embereket, ugyanakkor azonban fölséges lény volt. - 5. Az izraeliták főleg emelkedett nyelvhasználatban az ~lel v. az istenek egyikét illetik, köznévi értelemben (Ter 31,13; Kiv 20,5; MTörv 5,9; 6,15; 33,27; többes számban: Elim, Kiv 15,11; Dán 11,36; Zsolt 58,2), v. pedig az egyetlen Istent (Iz 40,18; Zsolt 10,11; 16,1; 68,20). Ugyanakkor sok személynévben is találkozunk vele: Eliel, '~ Isten' (1Krón 11,46), Eljada, 'Isten ismer' (2Sám 5,16), Elizeus, Izmael, Jezréel stb. Az ~hez gyakran megkülönböztető elem is társul: El-Saddai, 'a megjelenő Isten', El-Roi, 'Isten, aki lát engem' (Ter 16,13), El-Bétel, 'a Bételben megnyilatkozó Isten' (28,16-22) stb. De még gyakoribb az ~ az ilyen kapcsolatokban: atyád Istene (26,24; 28,13; 31,29), v. atyáitok Istene (Kiv 3,13), Ábrahám Istene (Ter 24,12.27; 26,24), Izsák Istene (28,13; 46,1.3), ami arra utal, hogy ~ kinyilatkoztatta magát atyádnak, atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak, és kapcsolatban van tisztelőivel, tehát nem egy bizonyos helyhez v. sztélyhez kötődik, hanem egy törzs tagjaihoz, mégpedig a maga szabad elhatározásából (12,13; 15,7-17, de főleg 17,1-14) olyannyira, hogy szövetséget kötött Ábrahámmal és utódaival, s ettől kezdve ~ számít Izr. Istenének (33,20), a többi istenek idegenek (35,2.4; Józs 24,20.23; Bír 10,16). Az el elim (Dán 11,36) v. az elohé ha elohím (MTörv 10,17; Zsolt 136,2), az 'Istenek Istene' kifejezés arra utal, hogy ~ az összes istenek fölött áll. **

BL:307.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.