Magyar Katolikus Lexikon > E > Egyház szentsége


Egyház szentsége: a Krisztus által alapított →Egyház ismertetőjegye (→Egyház egysége, →Egyház katolicitása, →Egyház apostolisága). - A →szent a héb-ben (kados) 'elkülönített'-et, 'lefoglalt'-at jelentett, amit kivettek a profán használat alól. Az ap. egyh-nak az volt a hitbeli meggyőződése, hogy ők a Szentlélek által kapcsolódnak Krisztushoz. A keresztségben újjászülettek vízből és Szentlélekből, beöltöztek Krisztusba, s arra kaptak hivatást, hogy „szentek és feddhetetlenek legyenek Isten előtt” (Ef 1,3). Péter levele (1Pt 1,9) is ilyen alapon mondja szt népnek az egyh. közösséget. A végső cél az, hogy mint „szeplőtelen jegyes” eljusson a Bárány menyegzőjére (Jel 2,9). De a sztség nem merül ki a kultikus szolg-ban v. a kiválasztottság tudatában, hanem erkölcsi magatartást követel. A 3. sz. elején a „szent egyház” megnevezés már benne van a róm. keresztelési hitvallásban. Innen került bele a nicea-konstantinápolyi hitvallásba. A szt hivatás mellett azonban az ap-ok emlegették az Egyh-ban levő emberi gyarlóságot is. Krisztus maga figyelmeztetett, hogy ott együtt lesz a búza és a konkoly, s a botrány sem fog hiányozni. Az egyh. egyúttal bűnös emberek közössége is, akik minduntalan rászorulnak a bűnbánatra. Akadtak ugyan olyanok, akik az egyh-ban csak a sztek gyülekezetét akarták látni - montanisták, donatisták -, de a hiv. tanítás ilyen elkülönülést nem engedett meg. Különbséget tettek az intézményes isteni elemek (ecclesia congregans) és a valóságos tört. egyh. között (ecclesia congregata). Jézus az Egyh-ban olyan kegyelmi és üdvösségi állapotot hozott létre, amely az ő és a Szentlélek küldésének a függvénye, és amelyet az emberi gyarlóság nem tehet erőtlenné. Elsősorban ezek az intézményes jegyek teszik sztté az egyh-at. De a Szentlélek nem testesült meg benne, ezért ő nem formai oka az ~nek, bár átvitt értelemben az Egyh. Lelkének mondjuk. A II. Vat. Zsin. ezt mondta ki: „Isten saját Lelkéből adott nekünk, s ő benne lakik a főben és a tagokban”. A Lélek hozzá van kötve a misztikus testhez, de az csak az ő tp-a, nem kifejező formája. Nem elég azonban, ha csak megállapítjuk a sztség objektív okainak jelenlétét, hanem azt az életben is meg kell valósítani. El kell jutni a teljességre, a krisztusi nagykorúságra (Ef 4,13). Az Egyh. tehát termfölötti elemeit tekintve szt, de gyarló emberekből áll, és számolnia kell a bűn jelenlétével. A zsin. a Krisztus és az Egyh. közötti párhuzamot így írja le: „Krisztus szent és szeplőtelen volt (Zsid 7,27), mentes a bűntől (2Kor 5,21), és népe bűnének kiengesztelésére jött (Zsid 2,17). Az Egyház ellenben esendő embereket gyűjt össze, azért szentsége mellett állandó tisztulásra szorul, s a bűnbánat és a megújulás útját járja”. A végső cél az, hogy Krisztus kegyelméből egykor egészen tiszta és szt legyen. Annak kell megtisztulnia, ami itt még földies és törékeny. Bár a bűn mindenkinek személyes tette, de visszahat a közösségre és az intézményre is. A tört. folyamán újra meg újra jelentkezett a lazulás, a békétlenség, a hatalomvágy, azért mindig szükség volt reformra. Az egyhatyák a megújuláson inkább még csak az egyes emberek megtérését értették, később azonban világos lett, hogy a jogi struktúra és az idejétmúlt hagyományok is átalakulásra szorulnak. Így állt elő a kk-ban a követelmény, hogy a reformot a „főben és a tagokban” kell végrehajtani.

A reformáció a 16. sz: a reformot először a teol-ra és az igehirdetésre vonatkoztatta, később azonban az egész egyh. fölépítményt bírálták. Ma a zsin. szintén teljes reformot hirdetett meg, de természetesen a lényeges jegyek és berendezkedések meghagyásával. A biblikus és patrisztikus formák világánál kell élni az evang-ot, ezért a zsin. figyelme különösen a lit-ra, a tanítás módjára, a papság munkájára, a kormányzati szerkezetre, a családra és az Egyh-nak a világhoz v. más vallásokhoz való viszonyára összpontosult. - Az Egyh. sztségi jegyét az apologetikában főleg abból a szempontból tárgyalták, hogy a sztség eszközei és a tökéletességre való törekvés különleges módon megtalálható a kat. Egyh-ban, bár nem tagadták, hogy az igazság elemei és a kegyelmi hatások az Egyh-on kívül is föltűnnek. Isten kegyelme az egész világot betölti, az Egyh. azonban dinamikus jel, amely éppen azt hirdeti, hogy Isten irgalmával jelen van a világban és segíti az embert végső célja felé. A kerséget úgy tükrözi, mint Isten megszentelő jelenlétének a teljességét. Ma ezt az apologetikai módszert egy kis eltéréssel alkalmazzuk. Megállapítjuk, hogy egyedül Isten erejéből magyarázhatók olyan tények, amelyeket erkölcsi csodáknak nevezünk. Itt a csodát nem úgy tekintjük, mint Isten hatalmának hatását, hanem inkább úgy, mint irgalmasságának jelenlétét és fölhívásának jelét. Ez a beállítás segít a hit elmélyítésében. Isten az Egyh-on keresztül is vonzani akarja az embereket az üdvösségre, nem pedig csupán arról meggyőzni, hogy tévedésben vannak, ha az Egyh-on kívül maradnak. G.F.

MS IV/1:458. - RK 1993:748.