Magyar Katolikus Lexikon > E > égtájak


égtájak: a horizont síkjában kijelölt 4 fő- és 4 mellékirány: É, K, D, Ny, ill. ÉK, DK, DNy, ÉNy. - Ahol a Föld forgástengelye találkozik az éggömbbel, ott van az égi É-i, ill. D-i pólus; ezeknek a horizontra vetítése adja a földrajzi É-i és D-i, rá merőlegesen a K-i és Ny-i, a 4 főirányt. A mellék~ a fő~kal 45°-os szöget zárnak be. - A →szél irányát az ókori gör-ök és lat-ok az ~ szerint határozták meg. - Az ÓSz-ben az ~ több néven fordulnak elő: a napkelte felé tekintő embernek az elöl K-i, a hátul Ny-i, a bal É-i, a jobb D-i irányt jelent. A napkelet és napnyugat K és Ny 2 fő iránya, a napkelettől napnyugatig az egész földkerekségre utal (Zsolt 49,1; 67,5; 106,3; 112,3; Mal 1,11). - A kk-ban szokás volt a tp-ok sztélyét K-re (Jeruzsálem ill. a Paradicsom felé) fordítani (→keletelés). Az É-i oldal inkább az ósz-i, a D-i az úsz-i, a Ny-ra néző főhomlokzat az →utolsó ítélet ábrázolásának helye. - Az →úrnapi körmenet 4 oltára, az itt adott szentségi áldások, ill. a →keresztjáró napokon az ~ felé olvasott evang-ok a bajok elhárítását és Isten áldásának az egész földkerekségre való kiáradását jelképezik. - Az ~ őselamita írásból fennmaradt jele a →pentagramm. V.J.

Radó I:51.