Magyar Katolikus Lexikon > E > éberség


éberség, ébrenlét: 1. a teljes öntudat és a környezettel való figyelmes kapcsolattartás állapota, az egészéges élet alapjelensége. - 2. erény, melynek tárgya a felénk irányuló megszólítás és →veszedelem. Az ~ az okosság, a tisztánlátás, a jóban való megmaradás egyik föltétele. Rendes ideje a nappal, az éjszakai ~ különösen a veszedelmek és várakozás idején fontos (→virrasztás). - A Szentírásban Isten őrködik, virraszt az ember fölött (vö. Mt 6,32; 2Tesz 3,3; 2Pt 2,5; Júd 24). A ker. közösség elöljárójának fő erénye az ~, mellyel őrködik a rábizottak fölött (ApCsel 20,31; vö. Zsid 13,17). - Az ~re vonatkozó figyelmeztetésekben (vö. Mk 13,33-37; Mt 24,42-51; 25,1-13; Lk 12,35-46; 1Tesz 5,6-10; 1Kor 16,13-14) az erkölcsi kötelezettségek foglalata található (vö. még Mt 5,3; 18,3-10; Róm 13,8 stb.), de az ~ normája már nem a Törvény, hanem az eljövendő, ill. rejtetten jelen levő Úr. Ezért az ~ az Úrra várakozó imádság része (Mt 26,41;Mk 14,38; Ef 6,18; Kol 4,2). - Az ~ és virrasztás, az „álmatlan lélek” a ker. ember jellemzője: a keresztség vize „lelki (szellemi) szemet” ajándékoz. Az ~ hiányában az ember hajlamos arra, hogy elbújjon az élet valóságai és a teljesítendő követelmények elől, s illúziók, ideológiák és kábítószerek segédletével elszakadjon a valóságtól. →ádvent, →akoiméták, →örökimádás, →parúzia **

BL:267. - Schütz 1993:57.