dominus-szerviens (lat.): a magyarországi latinban: úr és fegyveres embere, a →familiaritás egyik formája. - A 13. sz. utolsó harmadában Mo-on a nagybirtokos urak igen nagy hatalomra tettek szert. Hatalmuk fő eszköze magánhadseregük, melyet familiárisaikból szerveztek. A familiárisok közül azokat, akik az úrnak (dominus) fegyveresen szolgáltak, →szervienseknek nevezték. Minden úrnak lehetett szerviense, s e magánszerviensek megkülönböztetendők a kir. szerviensektől. A magánszerviensek nagy része szabad, sőt néha előkelő származású, de sok volt várjobbágy és hadakozó várszolga is került közéjük, akik a fölbomló kir. várispánságok kötelékéből kiválva igyekeztek helyzetüket biztosítani, hadakozó életformájukat megőrizni. Ezek összekeveredtek a nemes származású magánszerviensekkel, átvették azok életvitelét, s ezek számára a magánszervienssé válás társad. emelkedést jelentett. A szerviensek a dominus hű segítőtársai, kik testi épségüket, életüket, sőt olykor családtagjaik életét is kockáztatták a dominusért. Ezzel szemben a szerviensek elvárhatták, hogy a dominus is mindent megtegyen anyagi jólétükért, az esetleg fogságba került szerviens kiváltásáért, és gondoskodjék a fogságba került szerviens családjának megsegítéséről. A szerviensi állapot tehát kockázatot jelentett: minden veszedelemben helyt kell állnia a dominusért, de bizonyos mértékű biztonságot is adott: a szerviens tartozott valakihez, aki igyekezett őt megvédeni, s akinek képletesen a családjához tartozott (familiárisa volt). A magánszerviens hadak a 13. sz. végi és 14-15. sz. m. hadszervezet legfontosabb részét alkották. A magánszerviensek jelentős része nehézfegyverzetű lovasként harcolt. B.A.

Szekfű 1912. - Hadtört. Közlem. 1936. (Deér József: Zsigmond kir. honvédelmi pol-ja); 1978. (Borosy András: Főurak, familiárisok, udvari harcosok Mo-on a 13. sz-ban) - Mátyás kir. Emlékkv. I. Bp., 1940. (Mályusz Elemér: A m. társad. a Hunyadiak korában) - Fügedi 1986.