Magyar Katolikus Lexikon > D > diktatúra


diktatúra (a lat. dicto, 'tollba mond', 'irányít' szóból: 'zsarnokság'): egyetlen személy vagy csoport (parancs)uralma a közösség, az állam fölött. - A népuralom (→demokrácia) ellentéte. Az ókorban: despotizmus és tirannizmus. Manapság beszélhetünk alkotmányos és forr. ~ról. Az előbbi lehetővé teszi, hogy a diktátor a hatalom összpontosításával gyorsan határozzon és intézkedjék; a forr. ~ arra épül, hogy az alkotmányos keretek túl merevek, ezért „öntörvényű” kormányzásra van szükség. A ~ gyakran tirannikus formába csap át, pl. I. Napóleon v. az utóbbi évtizedek egypárt-rendszereiben Mussolini, Hitler, Sztalin, Rákosi v. Kádár uralma, melyek a demokratikus törvényesség igényével léptek föl. Hasonló a folyamat a harmadik világ függetlenné vált államaiban is. Amikor az alkotmányos állapotot nem az alkotmány védelmére használják föl, mindig fönnáll a veszélye annak, hogy a látszattörvényesség törvénytelenséggé és így ~vá változzék. A ~ épülhet egyetlen pártra (egypárt-~, pártállam), katonai tisztikarra (katonai ~), de épülhet szellemi-társad. erőkre (gazd., értelmiség) is. Többnyire álcázva lép föl, néha megtűr maga mellett más pol. szerveket is, fondorkodik, ezek fölött egyoldalúan rendelkezik, a parlamentnek pl. csak az a szerepe, hogy helyeseljen. A ~ legkiélezettebb formája a korlátlan hatalmú (totalitárius) rendszer (pl. nácizmus, fasizmus, sztálinizmus). A totalitárius uralom előbb-utóbb teljes összeomláshoz vezet. Az alkotmányos demokrácia alapja az, hogy az állampolgár a pol. alanya; a ~ban annak csak tárgya; aki a demokráciában személy, a ~ban csak alattvaló. A demokrácia a szabadság birod-a, a ~ nyílt v. álcázni próbált elnyomás. M.B.