Magyar Katolikus Lexikon > D > dialektikus teológia


dialektikus teológia: a hegeli →dialektika alkalmazása az evangélikus teológiában. - Az I.vh. utáni prot. teol-ban a 19. sz. liberális prot. teol. visszahatásaként jelentkezett. Az új irányzatot elsősorban Karl Barth, Eduard Thurneysen, Emil Brunner, Friedrich Gogarten és Rudolf Bultmann munkássága jelentette, mely a II. vh-ig meghatározó jelentőségű volt a teol. vitákban. A ~ képviselői irányzatukat kezdetben az Isten Igéje-teológia, kérügmatikus teológia és krízisteológia néven nevezték, mivel alapvető élménye, hogy az egészen más és egészen szent Isten az eleve bűnös embert ítéletre (gör. kriszisz) szólítja és vonja. A köztük lévő távolság és ellentét abszolút. - Az I. vh. borzalmai megingatták a 19. sz. liberális teol-jának alapvetően derűlátó föltevéseit, az ember öntökéletesedésébe és isteni mivoltába vetett hitét; kérdésessé tette azt a teol. módszert, amely Istennel mint az ember vallásos tudatának korrelátumával számolt; megmutatta az ember rosszra való képességének igazi mivoltát. Az új irányzat hangsúlyozta az Isten túlvilágiságát, önkinyilatkoztatásának abszolút szuverenitását mindazzal szemben, amit az ember gondolkodásában és tapasztalatában szellemi-lelki tulajdonaként birtokolhat, akár a műveltségében, akár a fil. v. a vallás terén. Radikális kérdésföltevései és válaszai érintkeznek a korszakot ált-an is jellemző műveltségi-tudati válsággal; a teol. megismerés terén alapvetően föltételezi, hogy az ember Isten előtt hívőként is mindig üres kézzel áll. A ~ így kapcsolódik a Bibliához és a reformáció forrásaihoz, de elutasítja korának mind liberális, mind pozitivista teol-ját. Egyes képviselőinél erősen kapcsolódik korának egzisztencialista fil-jához is. M.I.L.

LThK III:334.