Magyar Katolikus Lexikon > D > dialektikus és történelmi materializmus


dialektikus és történelmi materializmus: a 19-20. századi kommunista mozgalom filozófiája. - Megalkotója Marx, aki Feuerbach materializmusát egyesítette Hegel dialektikájával és tört. gondolkodásmódjával; elgondolásait Engels kiterjesztette a term-re is. Kettejük művét, főleg az ismeretelmélet és a társad. gyakorlat vonalán Lenin mélyítette el. Szólunk a ~ által képviselt materializmusról (I.) a történelmi materializmusról (II.), a dialektikáról (III.) és az irányzat értékeléséről (IV.) - I. A ~ materializmusa. A materializmus kifejezés kétféle értelemben szerepelt a marxista irod-ban. Jelenthette a fil-ban általában ismert anyagelvűséget, ill. azt a kifejezetten a ~ által vallott tanítást, hogy ismereteink tárgya a megismerő alanytól függetlenül létezik, s nem csupán a megismerési folyamat hozza létre. Az utóbbi tétel mint ismeretelméleti realizmus már korábban is szerepelt a gondolkodás tört-ében, lényegében megfelel a ker. bölcs. realizmusának is. Lenin azonban ennek alapján kísérelte meg az anyag fogalmának meghatározását: „filozófiai kategória a tárgyi valóság jelölésére, amelyet érzeteink lefényképeznek, lemásolnak, s amely érzeteinktől függetlenül létezik”. Lenin itt lényegében egyenlőségjelet tett a tárgyi valóság (a lét) és az érzékelhető dolgok közé, s ez már nem igazolható. Amint az sem, hogy a „tudat” a maga szellemi folyamataival egyszerűen az anyag „terméke, funkciója, tulajdonsága” lenne. - Bár a ~ inkább csak ismeretelméleti meghatározást ad az anyagról, ontológiai jellemzést is fölállított: lényegében a világban folyó változások hordozója. Nem annyira magánvaló (szubsztancia), merev valóság, hanem mozgásfolyamat; történések összessége, lényegi és elidegeníthetetlen tulajdonsága, létmódja a mozgás. Ez az önmozgó anyag átfogó oksági összefüggésrendszerben él, ahol egyik természeti folyamat hat a másikra, egészen a végtelenségig, és így nem igényel „külső mozgatót”. Az anyag és a mozgás tisztán fil. fogalmak, függetlenek a termtud-ok anyagfölfogásától (vö. korpuszkula-elmélet, anyag és energia kettőssége), új ontológia alapját képezik. - A ~ átveszi Hegel elgondolását az egyetemes összefüggésről, mely szerint „az egész világot minden oldalú élő összefüggés” hálózza át (Lenin), melynek keretében az egyes term. folyamatok az „egész” megnyilvánulásai, mintegy annak tagadását képezik, melynek során az ált. egyedi lesz, és aztán a tagadás tagadásaképpen az egyedi változások hatnak az egész arculatára is. (Így már az anyagról alkotott képben is jelen van a dialektika.) - II. A ~ történelmi materializmusa. Az egész és az egyedi összefüggését a ~ a tört-re is átviszi (ucsak Hegel fölfogása alapján). Nem az egyes emberek viszik előre a tört-et, hanem a tömegek, az emberiség. Hegeltől eltérően azonban a ~ álláspontja szerint nem az eszmék, hanem a társad., termelési viszonyok szabják meg a társad. változások menetét. Nem a tudat határozza meg a létet, hanem fordítva, a társadalmi lét a tudatot, tehát az alépítmény a fölépítményt. Az egyes társad-akban osztályellentétek feszülnek, s ezek vezetnek el a forr. változásokig, végső stádiumban a kapitalizmusban a munkásosztály forr-áig, amely - a magántulajdonra épülő társad-ak tagadásaképpen - létrehozza a magántulajdon és osztály nélküli társad-at (szocializmus, kommunizmus). Ebben aztán megvalósul a „társadalmiasult emberiség” (Marx) eszméje, az emberi lényeg kiteljesedése, term. és ember összebékülése. Így a kommunista mozg. sajátos tört-szemléletet, sőt lelkiséget termel ki. amelynek középpontjában a jövő, a jövőért való cselekvés (praxis) és az egyedi érdekek túlhaladása (önzetlenség) áll. - III. A materialista dialektika. A ~ Hegel dialektikáját „feje tetejéről talpára” kívánta állítani, tehát kiterjesztette az anyagi világ egészére. Egyúttal túl akarta lépni a mechanikus materializmus fölfogását is, amely egyszerűen visszavezette az életet és a tudatot az anyagra. Itt többről van szó. Az ember eredetileg azonos a term-tel, de mint annak tagadása, visszatükröződése jelenik meg, s az elsősorban társadalmi cselekvés révén újra helyreállítja az „egész” egységét. - A dialektika - a ~ fölfogása szerint - nemcsak az emberi tört-re, hanem a természet egészére is érvényes. Az anyag elengedhetetlen tulajdonsága a mozgás. Nincs anyag mozgás nélkül és mozgás hordozó anyag nélkül. A mozgás itt nem csupán mechanikus mozgás, hanem mindenféle változás értelmében szerepel (fiz., biol., társad. mozgásformák). Az anyag tehát állandó folyamat részese. Ez a folyamat nem „örök visszatérés”, hanem fejlődés, előrehaladás, melynek során egyre magasabb létformák jelennek meg: növény, állat, ember. A ~ képviselői - a mechanikus materializmus képviselőivel szemben - megengedik, hogy a tudatot anyagtalan, nem anyagi valóságnak tekintsük. A felsőbb létfokok létalapja, kiindulópontja azonban mindenképpen az anyag. - Mi viszi előre ezt a fejlődést? Erre a kérdésre a materialista dialektika törvényei kívántak felelni. A ~ a változások lefolyásából a mennyiségi változásoknak minőségi változásokba való átcsapása törv-ét vélte fölfedezni, melynek példája lehet az elemek periódusos rendszere v. az élővilág evolúciója. Minőségi változás alatt a ~ valójában a lényegi (szubsztanciális) változásokat érti. Az előrehaladás tkp. hajtóereje azonban a ~ szerint a dolgokban benne lévő ellentmondások, ellentétes erők, tendenciák (mint pl. egy-egy társad. rend szembenálló osztályai) v. az elemi részekben az ellentétes töltésű részecskék. Ez vezet el az ellentétek harcának és egységének törv-éhez, melynek fényében, úgy tűnik, érvényét veszti a klasszikus metafiz. elve, hogy ti. „mindent, ami mozog, más valami mozgat”, alátámasztja tehát anyag és mozgás elválaszthatatlanságát, az anyag önokúságát. A harmadik törv. a tagadás tagadásának törvénye, amely ucsak a változások leírása: az egyes létfokok fölülmúlják, „tagadják” az előzőt, az alsóbbat, majd megjelenik ezek tagadása is, amely mintegy az előző létfok visszatérését jelenti, de már magasabb szinten. - A dialektika vázolt törv-ei Engels szerint „a term., az emberi társad. és gondolkodás mozgás- és fejlődéstörv-einek” magyarázatát, tud-át képezik. Érvényesek nemcsak a term-re, hanem a gondolkodásra is, így a tárgyi dialektika mellett szubjektív dialektikáról is beszélhetünk: az utóbbi az előbbinek visszatükröződése. A kettő közötti közvetítés eszköze a praxis, a társad. cselekvés, melynek révén az ember hozzáméri magát a tárgyi létrendhez (vö. a szabadság mint „fölismert szükségszerűség”). Így a gyakorlat az igazság kritériuma. -

IV. A ~ értékelése. A ~ léttel azonosított anyagfogalma egyfajta aktualizmusnak tekinthető, ahol nem a nyugalom, hanem a mozgás a dolgok lényegi tulajdonsága. Anyagfogalma ker. szemszögből nézve →panteizmust takar, ahol az anyag az Istenség tulajdonságait (végtelen, szükségszerű stb.) ölti föl (a tudatosság és személyesség kivételével), de a ~ úgy állítja föl tételeit, hogy kizárja Isten létezését. Így az anyag örök voltából arra következtet, hogy nincs Isten, holott az istenbizonyítások nem a világ időbeli végességéből, hanem létbeli esetlegességéből indulnak ki. Az időbeliség kérdésében egyébként még maga a termtud. sem mondta ki a végső szót. Nem bizonyíték e tekintetben az anyagmegmaradás elve sem, hiszen az csupán arra vonatkozik, hogyan hat egyik fiz. mennyiség a másikra, de nem szól semmit arról, fönnállhat-e létbeli (és nem fizikai!) összefüggés a világ egésze és rajta kívül álló létteljesség között. Itt arra is utalnunk kell, hogy Isten nem annyira „kívül” van a világon, mint „belül” (ti. mindenen „legbelül”), igaz, uakkor „túl” is van rajta, mint végső oka. - Sok problémát vet föl a dialektika is. Az átcsapás és a tagadás tagadásának törv-e lényegében nem más, mint a változások leírása más szavakkal. Éppen azt kellene ui. bizonyítani, hogy miért jelenik meg magasabb minőség, létbeli többlet, ha az alsóbb szint a magasabbnak csupán „anyagi oka”, lehetősége, nem létrehozója. Az önfölülmúlás csak úgy lehetséges, ha a létteljesség (Isten) megadja azt a létbeli többletet, ami megjelenik. Nem megoldás az „ellentétek harcá”-nak hangoztatása sem. Ellentmondó állítások csak a logikában léteznek, a term-ben csupán ellentétes (konkrét) viszonyok. A köztük folyó „harc” azonban maga is a mozgás fogalmát takarja. A ~ tehát végeredményben azzal akar magyarázatot adni, amit meg kellene magyaráznia, lényegében tautológiával, körben forgó okoskodással él. - Ami a ~ történelemszemléletét illeti, a társad. igazságtalanságok megszüntetése, a közösségiség szempontja közel áll a ker-ség szoc. tanításához. Egyoldalú elképzelésnek tűnik azonban, hogy a tört-et pusztán az anyagi viszonyok mozgatnák: sokkal inkább az ember, a maga fejlődő és megújuló szellemi alkotóerejével, s ez szétfeszíti a tisztán materialista megközelítést. Cs.I.

LThK III:330.