Magyar Katolikus Lexikon > D > Durandus


Durandus, Mendei, Gulielmus Mimatensis, Durantis (Puymisson, Béziers ppség, Provance, 1230/31.-Róma, Itália, 1296. nov. 1.): egyházjogász, liturgikus. - Bolognában és Modenában tanult, majd tanított egyhjogot. IV. Kelemen (1265-68) idejében a róm. kúria szolg-ába lépett. 1285: Mende pp-e lett, 1286: sztelték, de csak 1291: tudta székét elfoglalni. 1295: el kellett hagynia ppségét, hogy VIII. Bonifác kérésére Romagna és Ancona grófság békéjét előmozdítsa. Kánonjogi műve, a Speculum iudiciale (1271-76) a bírósági eljárások keretében összefoglalta az egész kánonjogot, hosszú időn át hatott. Később, az 1289-91 k. írt 2. változatába beledolgozták az eredetileg önálló Speculum legatorumot. A Liber X-hez és IV. Ince dekretálisaihoz írt Repertorium vsz. szintén kétféle formában jelent meg. Az első Breviarium név alatt, a Speculum első kiadása előtt, a 2. ez után. A X. Gergely konst-ihoz írt Commentar vsz. a Speculum 2. változata után került nyilvánosságra. Mint pp. a papjaihoz írt Instructiones és Constitutiones mellett főleg lit. munkákat írt: a Rationale divinorum officiorum (1291 előtt) képet ad az egész lit-ról. Neki tulajdonítják a III. Miklós dekretálisaihoz írt Commentart és Glossaet is. **

LThK III:611.