Magyar Katolikus Lexikon > D > Dsida


Dsida Jenő (Szatmárnémeti, Szatmár vm., 1907. máj. 17.-Kolozsvár, 1938. jún. 7.): hírlapíró, költő. - Az el. isk-t Bpen, a gimn-ot Beregszászon és Szatmárnémetiben végezte, 1925: éretts. Kolozsvárt jogot tanult, de nem fejezte be. 1927. XI.-1930: a Pásztortűz technikai szerk-je. 1928: néhány hónapig Abafáján Huszár br. családjának házitanítója., 1931: Császár Károllyal együtt társszerk-je, 1930-36: szerk-je, 1932. I: a nagyváradi Erdélyi Lapok c. kat. napilap kolozsvári tudósítója, 1934: a Keleti Újság b. munk. - 1933: itáliai zarándokutat tett, 1937. VII. 31: Márton Áron eskette a Szt Mihály tp-ban, betegágyán lelki gondozója volt. - 1929: a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság és a marosvécsi Helikon tagja. Az →Erdélyi Katolikus Akadémia és a PEN Klub romániai tagozatának titkára. Első verseit Benedek Elek Cimbora c. gyermekújsága közölte. Költői nyelve a sz-forduló hagyományait és a Nyugat által képviselt modern költőiséget folytatta. Elemi közösségvággyal fordult az emberekhez, főként a szegényekhez (Amundsen kortársa), elégiáiban az emberi élet esendőségét és veszélyeztetettségét panaszolja (Tóparti könyörgés). Csalódásai elől a szerelemhez és a term-hez menekült. Kóborló délután kedves kutyámmal c. lírai riportjában úgy mutatja be a term-et, mint a válságokkal küzdő emberi társad. ellenpólusát. Őszinte hittel ragaszkodott a kat. vallás tanításaihoz, s költ-ében nagy szerepet kapott Krisztus alakja és a megváltás tudata (Út a Kálváriára, Húsvéti ének). Az erdélyi magyarság kisebbségi szenvedéseire az evang. szellemében keresett vigasztalást; Nagycsütörtök c. verse a személyes áldozatvállalás fontosságát hangoztatta. Vallásos költ-ében a kk. ferences hagyományokat újította föl, igazi "poeta angelicus" módjára szólaltatta meg a ker. testvériség örömét (Vidám kínálgatás keresztényi lakomán). Kései költ-ének visszatérő témája a halálfélelem (súlyos szívbetegséggel küzdött, többször is kórházba került). Psalmus hungaricus c. költeményében a magyarság veszélyeztetettségét fejezte ki, Kecskeméti Vég Mihály 16. sz. zsoltárhagyományát idézve föl. Mint kiváló formaművész egyforma készséggel használta a klasszikus és a Ny-eu. verselést. Műford-ként lat. klasszikusokat (Catullus, Horatius), ném. (Schiller, Heine, Trakl) és rumén (Arghezi) költőket tolmácsolt m-ul. - M: Leselkedő magány. Versek. Kolozsvár, 1928. - M. karaván Itálián keresztül. Nagyvárad, 1933. - Nagycsütörtök. Versek. Kolozsvár, 1933. - Angyalok citeráján. Versek. Uo., 1938. - Vál. versek. Bp., 1944. - Fecskék kve. Írta Ernst Toller, ford. Kolozsvár, 1945.- Tóparti könyögés. Vál. versek. Uo., 1958. - Arany és kék szavakkal. Uo., 1965. - Versek. Bukarest, 1966. - Peisaj cu nori. Versek. Ford. Emil Giurgiucă. Uo, 1974. - Összegyűjt. műford-ok. Uo., 1983. - Út a Kálváriára. Vál. versek és prózai írások. Uo., 1985. P.B.

Pásztortűz 1938:321. (Császár Károly: ~) - Hitel 1938:2. sz. 118. (Kiss Jenő: ~ emlékezete) - Erdélyi Helikon 1938:475. (Kovács László: ~ .) - Nyugat 1938. II:66. (Szerb Antal: ~) - Az irod. útján. Kolozsvár, 1941:198; 484. (Molter Károly: ~)  - A lehetetlen ostroma Bukarest, 1968:9. (Földes László: ~ költ-e) - A költ. értelme Uo., 1965:286. (Szemlér Ferenc: ~) - Korunk 1967:380. (Láng Gusztáv: ~) - Vigilia 1985:555. (Pomogáts Béla: Költő Nagycsütörtökön)