Magyar Katolikus Lexikon > C > csillag


csillag (gör. asztér, lat. stella): a köznyelvben minden szabad szemmel látható égitest a Nap és a Hold kivételével. - 1. A Szentírásban. A ~okat Isten teremtette (Ter 1,16; Jób 9,9; Ám 5,8; Zsolt 8,4), Ő szabta meg a számukat is, és korlátlan Úr fölöttük (Jób 9,7; Zsolt 147,4; Sir 43,10; Iz 40,26; Bár 3,35). Rendjük Isten hatalmát tanúsítja, mert Ő határozta meg helyüket, útjukat, járásukat (Jób 38,31). Trónja a ~ok fölött van, a halandók számára megközelíthetetlen helyen (Iz 14,13). - Kr. e. a 8-7. sz: asszír hatásra a ~ ok kultusza Palesztinában is elterjedt (2Kir 17,16; 21,3.5; 2Krón 33,3.5; vö. ApCsel 7,42). A MTörv 4,19 és Szof 1,5 szembefordul vele; Jozija meg is kísérelte, hogy véget vessen neki, de sikertelenül (2Kir 23,5). A Bölcs 13,2 elítéli azokat, akik a ~okat isteneknek nézik és nem fogják föl, hogy fényük és szépségük a teremtő Isten hatalmát és nagyságát tükrözi; hozzá képest, az Ő színe előtt a ~ ok sem tiszták (Jób 25,5). →bolygók, →bölcsek csillaga. - A ~hullás, a meteorit K-en is rossz előjel volt. Ezért a kozmikus jelenségek sorában, amelyeket Isten haragjának megnyilvánulásainak tekintettek, nagy szerepe van a ~ok hullásának, kihúnyásának: Bábel és Egyiptom bukásakor, amikor a tört. fordulóponthoz érkezett (Iz 13,10), az egyik hatalmas fáraó halálakor (Ez 32,7) v. Jahve napjának közeledtekor (Jo 2,10; 4,15) a ~ok elvesztik fényüket. Mk 13,25: és Mt 24,29: az Emberfia eljövetelét ~ok hullása előzi meg. Lk 21,25 csak utal rá, a Jel 6,13 és 8,10 viszont határozottan mondja, hogy a ~ok a földre hullanak. - A ~ ősi királyi jelkép (vö. Ez 32,7; Iz 14,12), Bileám jövendölésében a Messiás jele (Szám 24,17;. Jel 2,28; 22,16). Dán 8,10: a választott nép. Jel 12,4 (Dán-t idézve) az angyalokra utal, akiket bukásakor a Sátán magával ragadott. Dán 12,3: a ~ok fénye azt jelzi, hogy a bölcseket kiváltságos hely illeti meg a föltámadás után. - József álmában a 12 ~ vsz. az →állatkör, s általa Izr. 12 törzse. Hasonló jelentése van a Jel 12,1: a →Napbaöltözött Asszony feje körül a 12 ~nak. A 7 ~ (Jel 1,16.20; 2,1; 3,1) Kisázsia 7 egyházára utal. - 2. Ikgr. A ker. műv-ben Krisztus szimbóluma; mennyezeten az ég és az örökkévalóság jelképe (Ravenna Galla Placidia mauzóleuma, 5. sz.). A 9-15. sz. műv-ben a nyolcágú ~, mely magába zárja a kereszt alakját, a →Háromkirályokat Krisztushoz vezető →betlehemi csillag. Mária képeken a hatágú ~ a Szám 24,27-ből a Jákobból fölkelő ~. Mária a tenger ~a: a bizánci műv-ben a fején és a 2 vállán, a →trecento festményein a kendőjén v. a palástján viseli mint szüzessége jelképét. A hajnal~ Krisztusnak és Máriának is jelképe. Az utolsó ítélet-képeken a kozmikus összeomlást sokszor a ~okkal díszített kvtekercs felgöngyölése jelzi. - Attrib.: Szt Bruno (7 ~), Szt Domonkos (homlokán), Szt Hugó, Kapisztrán és Nep. Szt János (5 ~), Lellisi Szt Kamill, Szt Marcell, Toletinói Szt Miklós (mellén), Szt Suitbert OSB (kezében), Aquinói Szt Tamás (mellén). - 3. az ókeresztény régészetben a Nagy Konstantin előtti kor →Krisztus-monogramja (Khriszmon, Crux monogrammatica). Az I (Iészusz) és X (Xrisztosz) egymásra írásából adódott. - 4. a bizánci szert-ban asztér, →aszteriszkosz. - 5. a →csillagozásban használatos kellék. - 6. nyomdai jel: *, asteriscus. Zsoltározásnál a sorközép, a mediatio jele. Greg. (kottás) kiadványokban a kórus v. a nép belépésének jele az előénekesek után. - 7. →boszorkányszög **

Kirschbaum II:147; IV:214. - Sachs 1980:321. - Onasch 1980:134. - KML 1986:63. - BL:232. - Jelképtár 1990:47.