Magyar Katolikus Lexikon > C > csángó népművészet


csángó népművészet: a Moldvában élő katolikus magyarság népi kultúrájának  tárgyformálása és díszítése. - A népművészet igen régies formáit őrizte meg. →Viseletében a régi K–európai öltözet számos sajátos elemét megtaláljuk, sok közös vonást az itt élő ruménokéval; csak a ffi és női saru és szokmány, a ffi harisnya és szőrkalap, néhány későbbi székely településen a főkötő maradt meg mint csángó sajátosság. Az egyszerű életmód sokáig megőrizte hagyományos cserépedényeit (köztük a főleg szabad tűzön való főzésre alkalmas, mázatlan, fekete fazekakat), melyeket korábban a Tázló-menti és a →Szabófalva környéki fazekasközpontokban gyártottak. A 19. sz. 2. felében létrejött Gorzafalván egész Moldva legnagyobb fazekas központja, amely a csángóság mellett a vidék rumén lakosait is ellátta díszített mázas edényekkel. A fafaragás, a vessző– és a gyékényszövés is jellegzetessége a ~nek.  Összetevői: „Ősi, egyetemes emberi észjárásbeli, viselkedési és alkalmazkodási formák, középkori magyar műveltségrögök, székelyföldi hozadékok és további újabb hatások, moldvai táji, gazdasági, történeti föltételek és a környező románság befolyása, ugyanakkor a városi polgári kultúra és műveltségközvetítő falusi kisnemesség és értelmiség hiánya.” (Kós) De a ~ sem a különböző elemek és hatások egyszerű összege, „hanem mindezeknek az adott helyi körülményeknek, életmódhoz igazodó értékrend szerint válogatott és csoportosított, önálló, szerves és sajátos egysége” (uaz). H.P.

Kós-Szentirmay-Nagy 1981:10. - Domokos 1987.