Magyar Katolikus Lexikon > C > coincidentia oppositorum


coincidentia oppositorum (a lat. coincidere, 'egybeesik' és opponere, 'szembeállítani' szóból): Nicolaus →Cusanus teológiájának és metafizikájának alapfogalma. Arra a belátásra épül, hogy az ember az igazság megismerésében mindig bizonytalanságban marad. Ha valamit megragad, annak rendszerint az ellenkezője is igazolható. Ezért a fil. alapelve a tudós tudatlanság (→docta ignorantia). A színtiszta igazság számára nem ragadható meg. S ha ez így van a term-es igazsággal, még inkább a termfölötti esetében. Isten annyira fölötte áll gondolkodásunknak, hogy fogalmilag megragadhatatlan, inkább a misztika nyelvén lehet csak szólni Róla. - A ~ értékelése csak annyiban elfogadható, amennyiben kiindulópontját, az emberi megismerőképesség korlátozottságát elfogadjuk. Cusanus maga sem dialektikus tagadás értelmében használta a ~ot, és nem adott neki panteista tartalmat, ahogy a reneszánsz fil., főleg Giordano →Bruno tette, hanem épp a véges létezők és Isten közötti végtelen különbség érzékeltetésére dolgozta ki. Cs.I.

LThK II:1252.