🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > C > Csicsov
következő 🡲

Csicsov, Josaphat Robert Matthias, B. (Plovdiv, Bulgária, 1884. febr. 9.-Szófia, 1952. nov. 11.): pap, vértanú. - 1893-99: a kara-agacsi isk-ban tanult. 9 é. korában belépett az asszumpcionisták kara-agacsi kisszem-ába. 1900. IV. 29: kezdte a novíciátust, és fölvette a Josaphat nevet. Tanár 1901: Kara-Agacsban, 1902: Várnában, ahol vezette a koll. zenekarát és cikkeket írt a bolgár lapokba. 1904-09: Lővenben (Belgium) fil-t és teol-t tanult. 1909. VII. 11: a belgiumi Malines-ban szent. pappá. Hazatérve a plovdivi Szt Ágoston, majd a várnai Szt Mihály Koll. tanára. Később Jambolban a Szt Cirill és Metód Szem. rektora (superior), plnos és az asszumpcionista obláták kp-ja. 30 fősre bővítette a szem-ot, és egyik héten a lat., a másikon a szláv szert. szerint misézett. Az anyagi nehézségek ellensúlyozására gyűjtéseket szervezett, ill. tanárokat, katonatiszteket és a hadsereg polg. alkalmazottait tanította fr. nyelvre. Visszatért Várnába, ahol Fr-Bolgár Szt Mihály Kört szervezett, melynek több mint 150, főként főiskolás tagja volt. Gyakran látta vendégül Roncalli pp-öt (a későbbi XXIII. János pápát). 1949: plnos, cikkei jelentek meg a Poklonnik (Zarándok) c. kat. lapban. Elterjesztette a Szt Szív tiszteletét a családokban. Kiváló nevelő volt, jól zenélt, az elsők között volt cirillbetűs írógépe, lemezjátszója és filmvetítője. - A komm. rendőrség 1951. XII: letartóztatta. A szófiai közp. börtönben végezték ki. - II. János Pál p. 2002. V. 26: Kamen Vitcsevvel és Pavel Gyigyovval együtt b-gá avatta. **


Csicsov, Josaphat Robert Matthias, B. (Plovdiv, Bulgária, 1884. febr. 9.–Szófia, 1952. nov. 11.): pap, vértanú. – 1893–99: a kara-agacsi isk-ban tanult. 9 é. korában uo. belépett az asszumpcionisták kisszem-ába. 1900. IV. 29: kezdte a novíciátust, és fölvette a Josaphat nevet. Tanár 1901: Kara-Agacsban, 1902: Várnában, ahol vezette a koll. zenekarát és cikkeket írt a bolgár lapokba. 1904–09: Lővenben (Belgium) fil-t és teol-t tanult. 1909. VII. 11: a belgiumi Malines-ban szent. pappá. Hazatérve a plovdivi Szt Ágoston, majd a várnai Szt Mihály Koll. tanára. Később Jambolban a Szt Cirill és Metód Szem. rektora, plnos és az asszumpcionista obláták kp-ja. 30 fősre bőv. a szem-ot, és egyik héten a lat., a másikon a szláv szert. szerint misézett. Az anyagi nehézségek ellensúlyozására gyűjtéseket szervezett, ill. tanárokat, katonatiszteket és a hadsereg polg. alkalmazottait tanította fr. nyelvre. Visszatért Várnába, ahol fr–bolgár Szt Mihály Kört szervezett, melynek több mint 150, főként főiskolás tagja volt. Gyakran látta vendégül Roncalli pp-öt (a későbbi XXIII. János pápát). 1949: plnos, cikkei jelentek meg a Poklonnik (Zarándok) c. kat. lapban. Elterjesztette a Szt Szív tiszteletét a családokban. Kiváló nevelő volt, jól zenélt, az elsők között volt cirillbetűs írógépe, lemezjátszója és filmvetítője. – A komm. rendőrség 1951. XII: letartóztatta. A szófiai közp. börtönben végezték ki. – II. János Pál p. 2002. V. 26: Kamen Vitcsevvel és Pavel Gyigyovval együtt b-gá avatta. **

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.