Magyar Katolikus Lexikon > B > bosszúállás


bosszúállás (lat. vindicta): sértés megtorlása. - A Szentírásban alapvetően Isten joga az általa alkotott jogrenden esett sérelem megtorlása. Az emberi jogrend védelme terén az ÓSz vallás-erkölcsi gondolkodásában változás ment végbe. - A megtorlás ősi joga, a „szemet szemért” talio jog (a talis-qualis 'olyan amilyen' szóból), amely a mértéktelen ~vágynak (vö. Ter 4,15.23) szabott határt: a sértőnek ugyanazzal kell bűnhődnie, amivel mást sértett, de nem másban v. többen (Kiv 21,23-25; Lev 24,19-21; MTörv 19,21). A sértett nem egyszerűen rosszal viszonozza a rosszat, hanem a kártalanítás jogán Isten megbízásából megtorolja a sértő tettét (vö. Bir 1,7; 2Sám 3,39). - Később a ~t átengedik a „megtorlás Istené”-nek (Zsolt 94,1), aki Izr. fiainak egyenként is (Jób 19,25), mint népnek is (Iz 41,14) gyámoluk, pártfogójuk. „Ne mondd: 'Csak a rosszat fizetem vissza!' Hagyatkozz az Úrra, ő majd kártalanít.” (Péld 20,22;. MTörv 32,35; Jer 11,20; 15,15; 20,12). Az igaz ember arra vágyik, hogy Isten igazságossága győzedelmeskedjen (→átokzsoltárok). - A szentség törvénye (Lev 17-26) egy lépéssel tovább megy, hogy a személyes ~ vágyon úrrá legyen. Már nem Isten bosszuló karjára hivatkozik, hanem a testvéri szeretet aranyszabályára: „Ne táplálj gyűlöletet szívedben testvéred iránt. Fedd meg embertársadat, s akkor nem osztozol bűnében... Szeresd emertársadat, mint önmagadat” (19,17). - Az Úr Krisztus átvette és minden emberre kiterjesztette ezt a követelményt (Lk 10,30-37; Mt 5,38-42). Az ő példáját követve (1Pét 2,23) a tanítványnak nem szabad bosszút állnia, hanem a kiengesztelődés szellemében a rosszat jóval kell viszonoznia (Mt 5,39-40; Róm 12,19-21). - Isten az ítéletkor minden igazságtalanságot és erőszakot megtorol (Jel 6,10; 19,2). - 2. A ker. erkölcs szerint tilos a mértéktelen, ill. a vétkes kárát kívánó ~; megengedett, ha megőrzi a jogrendet, ill. ha a ~ célja a vétkes javulása v. visszatartása további bűnöktől. Fokozottan megengedett az okozott kár megtérítésének igénye. Kisebb jelentőségű ügyekben, ha valakit tetten értek, a ~ megengedett. - 3. A m. néphagyományban a ffi-nak a sértést számon kellett kérnie, erre szolgáltak a különféle, mások által felügyelt ffi-küzdelmek (birokra mentek), melyeknél a cél semmiképp sem lehetett a másik megsemmisítése. Csupán az erőket mérték össze, és a ~ként vívott küzdelemben a legyőzetés nem volt szégyen, csak a gyávaság volt az. A ~ ténye kimerült a kihívásban és kiállásban, függetlenül a győztestől. Úgy tartották: nem az a legény, aki üti, hanem aki állja, s aki állja, arra rá lehet bízni a családi életet, mert az abban is kitartó és tűrni tudó lesz.  H.L.-**

Palazzini IV:672. - BL:183. - MN IV.