Magyar Katolikus Lexikon > B > bizonyítás


bizonyítás: filozófiai fogalom. Tágabb értelemben valamely állítás igaz voltának kimutatása. Történhet tapasztalati tényekre, mások tanúságtételére, valamely tekintélyre, v a közfelfogásra (→consensus gentium) és észérvekre való hivatkozással. - Szűkebb értelemben a ~ egy állítás igazságának kimutatása logikailag helyes következtetések révén, amely igaz és biztos előföltételekből (→axióma) indul ki. - A fajtái: a) Az a posteriori ~ tapasztalati tényekre épül; az a priori ~ olyan állításokra, amelyek minden tapasztalást megelőzően fönnállnak; b) A közvetlen ~ más, meglévő tételek alapján állít valamit; a közvetett ~ azt mutatja ki, hogy a bizonyítandó tétel tagadása nyilvánvalóan téves állításhoz (ellentmondáshoz) vezet; c) A skolasztikus hagyomány különbséget tett a quia, 'mert', és a propter quid, 'mi miatt' ~ között. Az előbbi a megismerés, az utóbbi a valóság rendjéből veszi az érvelés alapját. d) a deduktív, 'levezető' ~(→dedukció) a meglévő ált. ismeretből von le új, konkrétabb állítást; az induktív 'rávezető' ~ (→indukció) egyedi esetek összehasonlításából v. ált. törvényszerűségek gyakorlati alkalmazásából szerez új ismereteket. Egy igazság akkor bizonyítható valamely másikból, ha a kettő között fölismerhető, szükségszerű összefüggés áll fönn. - A ~i eljárások során figyelembe kell venni, hogy a tételek között alapvető kategoriális különbségek lehetnek, minden ter-nek megvannak a maga sajátos, immanens törv-ei. Ám vannak olyan ~ok is, melyek során túlléphetjük a logikai kategóriákat, mivel transzcendens igazságokkal van dolgunk. Ilyen transzcendens ~mód az →istenbizonyítás is. B.P.

LThK II:328.