Magyar Katolikus Lexikon > B > betegek kenete


betegek kenete, szent kenet, utolsó kenet (lat. unctio infirmorum): a betegek szentsége, a hetedik a →hét szentség közül. - Általa a beteg a Szentlélek kegyelmét kapja, amely az egész embert segíti és tökéletesíti: megerősíti az Istenbe vetett bizalomban, erőt ad a kísértések ellen, s alkalmassá teszi arra, hogy →betegségét erős lélekkel viselje, sőt, küzdjön egészségéért, ha az szolgál üdvösségére, ill. kérje és elfogadja a →jó halál kegyelmét, ha Istennek ez az akarata. Az →élők szentsége és a →holtak szentsége egyszerre. - I. Isten a földi embert fogadta gyermekévé és tette a megváltás kegyelmeinek hordozójává. A kegyelmi elhivatottság azonban nem szüntette meg az élet természetes adottságait, terheit és veszélyeit, így a kísértés, a bűn és a betegség állandó fenyegetését sem. Jézus messiási küldetésének egyik nagy jele a betegek gyógyítása, s ap-aitól is elvárta, hogy gondjuk legyen a betegekre (Mt 10,8). Márk leírja (6,13), hogy a betegeket →olajjal kenték meg. Az olajat általánosan használták a fájdalom enyhítésére, de itt a megkenés a karizmatikus gyógyítás eszköze. Természetes, hogy a betegek az Egyh. kegyelmeinek szétosztásában is sajátos helyet kapnak. - A Szentírásban az ap. Egyh. gyakorlatáról Jakab levele tudósít: a beteg „hívassa el az Egyh. elöljáróit, azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó ima megszabadítja a beteget, s ha bűnei vannak, azok bocsánatot nyernek” (5,13-16). Jakab a betegséget úgy említi, mint a ker. élet nehéz helyzetét, amelyben az egyéni élményen túl a közösség is szerepet kap. Az Egyh. intézményes imáját kíséri a jelképes cselekmény, az olajjal való megkenés. Az ima kiemelése jelzi, hogy a hatás az Isten erejéből jön, s ez kizár minden varázslatot. A hívő Egyh. fordul Isten felé, benne reménykedik mint az élet urában. A szövegben a preszbüterosz nem egyszerűen 'idős ember', hanem 'elöljáró'. Jakab az ima tartalmáról nem mond semmit, de az összefüggésből kiolvasható, hogy a beteget Isten irgalmába ajánlják, az ő segítségét kérik számára. Az olajjal való megkenést is az elöljárók végzik, mégpedig „az Úr nevében”. Az Úr a megdicsőült Krisztus, aki győzött a bűn és a halál fölött, ezért lehet bízni erejében. A kifejezés egyúttal célzás az ő rendelkezésére is. Ez az utóbbi értelmezés magába foglalja a sztség krisztusi alapítására való utalást. A cselekmény hatását a megszabadítja (szozein) és talpra állítja, fölegyenesíti (egeirein) szavak jelzik. Jakab nem csodálatos gyógyulásra gondol, hanem Isten irgalmas segítségére, amelyben benne van a bűn bocsánata is. A ~nek értelme tehát ez: az Úr olyan segítséget ad a betegnek, amilyenre jelen helyzetében üdvössége szempontjából szüksége van. A bűnök bocsánatát külön hatásként említi. Az imádság és a kenet tehát eltörli a bűnt is, természetesen föltételezve a személyes bánatot. A tudatos bánatra utal az összefoglaló figyelmeztetés is: „Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.” Az összefüggés csak úgy érthető, ha a beteg vallja meg bűneit és ő tart bánatot. - Jakab levele tehát kegyelemközlő szert-ról beszél, amely hozzátartozik az Egyh. életéhez, és amelyet a szerző magától értetődő természetességgel említett. A betegek ezt úgy foghatták föl, mint vigaszt és erősítést. - Az első sz-ok gyakorlatából aránylag kevés emlékünk van a ~ről. Hippolütosz 220 k. említi a betegek olaját megsztelő imát, amit a pp. végzett. I. Ince 416: írásában utal Jakab levelének erre e helyére. →Beda Venerabilis már tanította a ~ sztség voltát. A teol. a 11. sz-tól a 7 sztség közé sorolta a ~t, beszélt anyagáról, formájáról, a közölt kegyelemről és krisztusi rendeléséről (→szentségek). A karoling korból való szertartáskv-ek elsősorban a súlyos betegeknek és a haldoklóknak ajánlják, ezért terjedt el az utolsó kenet elnevezés. Később a prot-ok kétségbe vonták a sztségi jelleget, de ők is alkalmazzák a beteg megkenését és a fölötte elmondott imát mint a hit kifejezését. A trienti zsin. csak tekintélyi kijelentést tett a sztségre vonatkozólag, a teol. bizonyításra nem tért ki. A lpászt. gyakorlat egészen korunkig alkalmazkodott a zsin. előírásaihoz. A II. Vat. zsin. igyekezett kiemelni a sztséget abból az ijesztőnek látszó háttérből, amely sz-ok alatt körülvette: a kiszolgáltató papot úgy tekintették, mint a halál hírnökét, aki az utolsó útra készíti elő a beteget; féltek is kérni a sztséget, mert úgy gondolták, bogy ezzel föladják a gyógyulás reményét, s belenyugszanak a halálba. A zsin. a lit. konst-ban foglalkozott e sztséggel, s következetesen mint a ~t emlegette. - A gyakorlati lpászt. utasításokat VI. Pál 1972. XII. 7: Ordo Unctionis Infirmorum c. rendelkezése adta meg. Hangoztatja, hogy a betegek sztségéről van szó, nem a haldoklókéról, s a sztség Krisztusnak a betegek iránt való szeretetét akarja megjeleníteni. Ezért fölveheti mindenki, akinek egészségét a betegség jelentősen megtámadta. Az sem szükséges, hogy ágyban fekvő legyen. Olyan öregek is részesülhetnek benne, akik érzik testi erejük hanyatlását. Föl lehet adni gyermeknek is, ha az már annyira érett, hogy hitéből kiindulva megélheti a sztség által adott lelki megerősítést. A sorrend a következő: a bűnbánat sztsége, a szt kenet és az oltárisztség vétele. Kiszolgáltató a pap, tehát nem diákonus v. világi hívő. A sztség anyaga olívaolaj, de szükség esetén más növényi olaj is lehet. Megkenni csak a homlokot és a kezet kell, v. adott esetben csak a homlokot v. más testrészt. Ugyanabban a betegségben is újra föl lehet venni, ha a beteg valamennyire megerősödött, de ismét visszaesett, v. ha a hosszú betegségben rosszabbodás állt be. - A sztség krisztusi rendelését ma a teol. itt is, mint minden sztségnél, az Egyh. alapításával és létével hozza kapcsolatba. A Szentírásból nem mutatható ki a közvetlen krisztusi rendelés, de Krisztus Egyh-at alapított és arra bízta a megváltás kegyelmeit az egész emberi élet megsztelésére. Neki gondja volt a betegekre. A tőle való alapítás biztosítva van akkor is, ha az ap-ok a Szentlélektől vezettetve ismerték föl az Egyh. kegyelemközlő szerepét és Krisztus akaratát, amelyet ő a betegek iránti szeretetében előre jelzett.

- II. A hatályos törv-ek szerint. 1. A ~hez használt olajat megáldhatják: a pp-ök, ill. azok, akik a jogban a mpp-kel egyenlő elbírálás alá esnek (vö. 381.k. 2.§, 368.k.); szükség esetén bármely pap, de csak magának a sztségnek a kiszolgáltatása során (999.k.). - 2. A kiszolgáltatás módja. A ~ kiszolgáltatása során a kenések sorrendje, módja és a közben elmondandó szavak tekintetében a lit. kv-ek előírásait kell követni. Szükség esetén azonban elég az érvényességhez egyetlen megkenés a homlokon v. akár a test más részén a teljes formula elmondásával (1000.k. 1.§). A kiszolgáltatónak a kenéseket a saját kezével kell végeznie, hacsak valamilyen eszköz használata súlyos okból nem indokolt (1000.k. 2.§). - 3. A ~ kiszolgáltatásának ideje. A lpászt-oknak és a betegek hozzátartozóinak figyelniük kell arra, hogy a betegek e sztséget kellő időben elnyerjék (1001.k.) A Codex nem említi, hogy a betegek maguk is kötelesek a sztséget idejében kérni. Ez azonban amúgy is magától értetődő: a ker. ember alapállásából következik, hogy a gyógyulásnak és a megsztelődésnek az Istentől felkínált eszközeit kérni, azokkal élni köteles, hiszen az üdvösségre hivatott. - 4. A ~nek közös kiszolgáltatása. Egyszerre több betegnek is feladhatólit. keretben, a mpp. előírásai szerint. A betegek számára szükséges, hogy kellően felkészültek legyenek (1002.k.). A közösségi kiszolgáltatás szabályait meghatározó hatóság a fentiek szerint már nem minden helyi ord., hanem csupán a mpp. Ennyiben a CIC módosította a korábbi szabályt. - 5. A ~ érvényes kiszolgáltatója a fszt. pap (1003.k. 1.§). Halálveszélyben a büntetés alatt álló pap is nem csupán érvényesen, hanem megengedetten szolgáltatja ki (1335.k.). Az utóbbi időkben a ~ kiszolgáltatásának diákonusra v. világira bízása teol. vizsgálódás tárgyát képezte. Jogilag azonban erre nincs lehetőség, s teol-ilag is méltán hivatkoznak egyesek arra, hogy a sztségek érvényes kiszolgáltatásával kapcsolatban nem alkalmazható a →probabilizmus elve, amely szerint a kétes törv. nem kötelez (vö. 14.k.). Illetékesek, azaz kiszolgáltatására kötelesek és jogosultak a lpászt. gondozással megbízott összes papok a lpászt. hivatalukra bízott hívők vonatkozásában. Ezeknek a papoknak legalább vélelmezett hozzájárulásával és ésszerű okból bármely más pap is kiszolgáltathatja (1003.k. 2.§). Ezért minden pap magával hordhatja a megáldott olajat, hogy szükség esetén a ~ét ki tudja szolgáltatni (1003.k. 3.§). - 6. A ~nek felvevője. A ~t annak a hívőnek lehet (érvényesen) kiszolgáltatni, aki az →értelem használatának (aetas discretionis) elérése után betegség v. öregség miatt veszélybe kerül (1004.k. 1.§). Értelme használatára eljutott hívőnek számít az is, aki pillanatnyilag nincs értelme használatának birtokában, de valamikor rendelkezett ezzel a képességgel. A veszély értelemszerűen halálveszélyre utal, bár ezt a kánon - ellentétben a CIC 1917:940.k. 1.§-ával - nem említi kifejezetten. Az új Codex szavai: in periculo incipit versari, 'veszélybe kerül' azonban - noha burkoltan halálveszélyre vonatkoznak - nem kívánják a veszély közeli és súlyos meglétét. Mindez világossá teszi, hogy a mai egyhfegyelem nem csupán a haldoklók ellátására korlátozza a ~ kiszolgáltatását. Ami a gyengélkedés súlyos voltának megítélését illeti, elég a józan valószínűség. Nem kell aggályoskodni; az orvos véleményét kikérni azonban jó, ha van rá mód. Sebészeti beavatkozás (műtét) előtt a ~ feladható, valahányszor veszélyes betegség miatt operálják a beteget. Öregek is fölvehetik, ha erejük fogytán van; még ha nincs is különösebben veszélyes betegségük. - A ~ megismételhető, ha a beteg felépülése után újra súlyos betegségbe esik, v. ha ugyanannak a betegségnek a folyamán a veszély súlyosabbá válik (1004.k. 2.§). - Ha kétség merül fel a kiszolgáltatás érvényességi feltételeit illetően, vagyis abban a tekintetben, hogy a beteg eljutott-e értelme használatára (kisgyermekek, gyengeelméjűek), ill. hogy veszélyesen beteg v. halott-e, a sztséget ki kell szolgáltatni (1005.k.). Ilyenkor tehát a mai egyhjog szerint a sztség kiszolgáltatása nem csupán lehetséges és megengedett, hanem kötelező is. Ezekben az esetekben a sztség kiszolgáltatása nem feltételes (ad cautelam), hiszen nem karaktert adó sztségről van szó. A halál beálltáról való kétely az ált. gyakorlat szerint úgy értendő, hogy a „hivatalos” halál után még 2 órán belül kiszolgáltatják a sztkenetet. Ez a szokásszerű magyarázat nem látszik ellenkezni a hatályos szertartáskv. 15. pontjával, amely szerint halottnak nem adjuk fel a kenetet. - A felvevő szándékának van jogi jelentősége (DS 2382): ki kell szolgáltatni a sztséget azoknak a betegeknek, akik ezt kérik, v. legalább burkoltan kérték, amikor még beszámítható állapotban voltak (1006.k.). A burkolt kérés lehet egyszerűen egy normális ker. élet is. Gyakran maga a család ennek a kérésnek a tanúja, amikor a beteg számára a sztséget kéri. De a beteg szavakban meg nem formált, bennfoglalt kérése akkor is elégséges, ha kifejezett kérés nem hangzik el a család részéről. Megalapozottnak tűnik az a vélemény, hogy e burkolt szándékot - hacsak az ellenkezője nem nyilvánvaló - minden kat. esetében vélelmezni kell. - 7. A szentség megtagadása olyankor kötelező, amikor az érintett személy „nyilvánvaló súlyos bűnben” makacsul kitart (1007.k.). Ez a rendelkezés nem büntetés, hanem inkább az illető szabadságának lpászt. tiszteletben tartása. A ~nek fölvétele ugyanis elvben a kegyelem állapotát kívánja, s ezért kell azt megelőznie - hacsak lehet - a sztségi gyónásnak és a sztáldozásnak. Ez nem csupán a jelenlegi lit. előírásokban, hanem az ősi egyh. hagyományban is megtalálható (vö. DS 620). Úgy tűnik, a kiközösítettek és az egyh. tilalom alatt állók szintén nem vehetik föl ezt a sztséget (1331.k. 1.§ 2. szerint), hacsak halálveszély esetén (!) ez a tilalom föl nem függesztődik (1352.k. 1.§).

- III. A K-i egyházak egy részében megismételhetetlen, másutt többször is feladják; néhol gyermekeknek is kiszolgáltatják. Az ortodox egyházakban a súlyos testi és lelki betegek szentsége, de nagyhéten egészségeseknek is föladják. Szertartása: előkészületül egy asztalra búzaszemeket hintenek (vö. Jn 12,24), középre egy edényben borral vegyített olívaolajat (vö. Lk 10,34), köréje 7 gyertyát, melléjük 7 vattás végű pálcikát, feszületet és evangéliumos kv-et helyeznek. Rövidített matutinum után megáldják az olajat az ún. „olajimádsággal”. Ezután 7 pap 7 x megkeni a ~nek fölvevőjét, kinek a záróáldás közben fejére teszik a Jak 5-nél kinyitott evangéliumos kvet. A megkent hármas térdhajtással fejezi ki háláját. Halálveszély esetén a szert. rövidebb. G.F.-E.P.

A betegek szentsége. Szerk. Szunyogh X. Ferenc. Bp., 1927. - Laczika Ferenc: Nagybetegek orvossága. Uo., 1929. - MS V:494. - Onasch 1980:219. - Intern. Kath. Zeitschrift 1983:405. - A ~ és a lpászt. betegellátás szert-a. Bp.1974. - Erdő 1991:377. - Római Katekizmus 1993:1499.