Magyar Katolikus Lexikon > B > bíbor


bíbor: puhatestű tengeri állatokból nyert ókori festékfajta. - Színskálája a finom kéktől a lilás-vörösön át az ébenfa feketéig terjed. Maradandóbb a többi festékeknél, de előállításának módja miatt nagyon drága volt. A csigákat ill. kagylókat földarabolva besózták, majd főzték. A kifőzött nedv a napon, ill. a levegővel érintkezve kapta meg színét. - A bíborpiros főként az ókori Rómában az istenség, az istenített cs. színe (ezért tettek gúnyból Krisztus vállára ~köpenyt). A 4 elem közül a 2., a víz (mert tengeri állatból nyerték) jelképe. - A ker. műv-ben a teremtő Isten, a föltámadt Krisztus, Mária, az Egyh. és a bíborosok színe. A vöröshöz hasonlóan a passiót, Krisztus vérét, a vtságot is jelképezheti. A kk-ban bekerült a címerszínek közé, de szinte kizárólag fövegek, koronák, köpenyek színeként. - A mélyvörös és mélykék közötti bíborkék a 9-15. sz. műv-ében a mélységek, a kozmosz, a teremtés és a megváltás misztériumának szimbóluma. Isten és Krisztus színeit kapcsolja össze, ezért a szenvedésre is utal. Kódexekben az arany ~ alapon Krisztus feltámadását jelzi. Az arany (Mária szüzességének szimbóluma) bíborkék alapon a megtestesülés szimbóluma lehet. **

Lipffert 1976:89. - Sachs 1980:130. - KML 1986:293. - BL:168.