Magyar Katolikus Lexikon > B > búcsú


búcsú (lat. indulgentia): a →bűnbánat szentségében már föloldozást nyert bűnért járó, ideigtartó büntetés elengedése. A r.k. Egyh. kincse, az ort. egyh. nem ismeri el, a prot. egyh-ak kifejezetten tagadják. - I. Dogmatikailag. A Ny-i egyh. hagyomány különbséget tett a bűn eltörlése és a büntetés elengedése között. A Krisztustól kapott →oldás és kötés hatalma vonatkozik mind a bűn alóli föloldozásra, mind a büntetés elengedésére. A bűnök megbocsátása és a halálos bűnért járó örök büntetés elengedése a sztségi föloldozásban megy végbe (→bűnbánat szentsége). A bűnök megbocsátása után azonban visszamaradnak bizonyos ideig tartó büntetések, s a ~ ezek eltörlése. Az egyh. tanítóhiv. a trienti zsin-on a reformátorokkal szemben fejtette ki az erre vonatkozó tanítást (D 989). - Az Egyh. az élők számára úgy engedélyez ~t, hogy lelki hatalmával közvetlenül elengedi az ideigtartó büntetést, mert az élő hívők az Egyh. joghatósága alá tartoznak; a megholtak viszont már nem, azért érettük csak könyörög (suffragium) Istenhez, hogy engedje el büntetésüket. Ezt azért teheti meg, mert rendelkezik Krisztus és a sztek érdemeinek kifogyhatatlan kincstárával, erre mindig hivatkozhat és ebből mindig osztogathat (D 550-552). - A ~ elnyerésének föltétele a kegyelem állapota, az előírt jótettek elvégzése és legalább ált. szándék a ~ elnyerésére. - A gyakorlatban mindig megkülönböztették a teljes és a nem teljes ~t, de a megkülönböztetésre soha nem volt kimerítő ismérv. A teol-ok vitáztak arról, hogy a teljes ~ csak a kánoni cenzúrák elengedését tartalmazza-e, v. az ideigtartó büntetésekét is. A halottakra vonatkozó ~k esetében csak arra van egyh. döntés, hogy a fölajánlott ~ javukra válik (D 723, 740, 762) de nem arra a módra, ahogy Isten az Egyh. közbenjárását javukra fordítja. A Tridentinum tekintélyileg tanította, hogy a bűn és a büntetés nem esik egybe, azért egyiknek eltörlése nem jelenti a másikét is (D 807, 840, 904). Abban az időben a protestantizmus elvetette a ~ engedélyezésének jogosultságát, azért a teol. igyekezett kimutatni az egyh. hagyomány helyességét. Itt azonban nem elég egyszerűen a Mt 16-18 f-ekre gondolni, mert azok olyan kategorikusan mutatják az Egyh. bűnbocsátó hatalmát, hogy a bűnök megbocsátásából szinte önként következik a büntetés teljes eltörlése is. Figyelembe kell venni, hogy az egész ember bűnös voltának leküzdése valójában tartós folyamat. Az embernek bűnbánatot kell tartania, keresnie kell Istent, meg kell térnie, át kell alakulnia és kérnie kell bűnei bocsánatát. A bűnnek mindig lehetnek következményei, s ezeket a megtérés nem tudja megakadályozni. Így a bűnbánat komolyságához hozzátartozik annak az ítéletnek az alázatos elfogadása is, amely elől az ember nem térhet ki (1Kor 5,5; 1Tim 1,20; 1Kor 11,32; Jel 2,22). A Szentírás egyes esetekben említi az Istentől külön kirótt büntetést is (Ter 3,13 és Bölcs 10,20; Szám 20,12; 2Sám 12,10-14), ezért nem lehet egyszerűen elvként állítani, hogy a bűn megbocsátása minden esetben magával hozza minden büntetés elengedését is. Az Egyh. képes ezt a kiengesztelődési folyamatot segíteni az emberben akár imádságával, akár jótettekkel, még a halottak esetében is, ahogy arról a Szentírásban szintén szó van (2Mak 4,43-46; Mt 6,12; 1Jn 3,20; 2Tim 1,18; Jak 5,16). Jézus külön megígérte az Egyh. közös imájának meghallgatását (Mt 18,18; Mk 11,24; Jn 15,16). Természetesen a meghallgatás módja függ Isten bölcsességétől és annak a személynek a befogadóképességétől, akiért az Egyh. könyörög. - A ~ról szóló tanítás csak fokozatosan alakult ki. Az ap. idők óta megvolt a meggyőződés, hogy a bűnbánat sztségében elnyert bűnbocsánat különbözik a keresztségben elnyert megigazulástól. A keresztséghez elég volt a hit és a bánat, a későbbi megbocsátáshoz azonban szükség volt vezeklésre és elégtételre, bár tudták, hogy az ilyen emberi teljesítményt is Krisztus kegyelme hordozza. Az Egyh. az oldó és kötő hatalom tudatában rótt ki vezeklést a bűnökért. A hagyományból igazolható az is, hogy a vezeklést a vt-k imája és az Egyh. hivatalos könyörgése által megrövidítették. A pp-ök hivatalosan és lit. formában is szerkesztettek ilyen könyörgő imákat. A 6. sz-tól a föloldozást kezdték megadni a bűn megvallása után, s a vezeklő elégtételt utólag kívánták meg. Ez világosabbá tette a bűn és a büntetés megkülönböztetését, továbbá azt is kimutatta, hogy az egyh. közbenjárás lehetséges a szoros értelemben vett sztségi aktuson kívül is. Ilyen megfontolások alapján találkozunk a 11. sz-tól kezdve a ~k engedélyezésével, először Fro-ban: a p. v. a pp. ünnepélyes formában biztosítja a vezeklőt a hívők közbenjárásáról, s egyúttal jogi illetékessége alapján elengedi neki a bűnért járó vezeklést v. annak egy részét. Itt tehát valójában könyörgő föloldozásról van szó, nem úgy, mint a bűnbánat sztségében. S a vezeklés, ill. a büntetés elengedése is a sztségen kívül, külön ünnepi aktusban megy végbe. Amikor aztán a ~ különféle elemei a gyakorlatban eggyé olvadtak, már nem annyira a könyörgő föloldozásra gondoltak, hanem egyszerűen arra, hogy az Egyh-nak hatalma van a büntetések elengedésére.

- A teol. reflexió a 12. sz: kezdődött. A korai skolasztika egyes képviselői - élükön Abaelarddal - kétségbe vonták a pp-öknek a ~k engedélyezésére való jogát. A 12. sz. végétől a kételyek alábbhagytak, s a ~k engedélyezését kezdték joghatósági aktusnak tekinteni. Tisztázatlan maradt, hogy milyen szerepet játszik a föltételül kiszabott jócselekedet, és hogy az Egyh. közbenjárása hogyan helyettesíti a túlvilági ideigtartó büntetést. A teol-ok egy része még az élők ~jánál is a hangsúlyt az Egyh. közbenjárására, és nem a föloldozó hatalomra tette. Közben kialakult az Egyh. kegyelmi kincstáráról szóló tanítás; ekkor világosan rámutattak arra, hogy mivel pótolhatja az Egyh. az elengedett vezeklést. Természetesen megvolt az a meggyőződés is, hogy az Egyh. rendelkezik Krisztus és a sztek érdemeinek kincstárával, ezért tekintélyileg adományozhat belőle. Ezzel együtt egyre lazább lett a ~nak a bűnbánat sztségéhez való kötöttsége. Mivel az egész Egyh. kegyelmi javaival csak a p. rendelkezik, ezért az Egyh. nevében csak ő engedélyezhet ~t, a pp-ök csak az ő fölhatalmazása alapján. Ezzel kapcsolatban merült föl az az új kérdés, hogy miért előfeltétele a ~nak a jótettek elvégzése, ha az Egyh. szabadon osztogatja kegyelmi kincstárának javait? Erre a választ a régi gyakorlatból, a büntetés →átváltásának gondolatából vezették le. A kk. végén már gyakrabban adományozták a ~t, és aránylag kisebb jótetteket követeltek. - A teljes ~ fogalma a keresztes hadjáratok korába nyúlik vissza. A p-k a hadjáratokban résztvevőknek engedélyezték az összes ideigtartó büntetés teljes elengedését. VIII. Bonifác 1300: a →szentév róm. zarándokainak adta meg ugyanezt. A 13. sz-tól megvolt a tanítás arról is, hogy a ~t föl lehet ajánlani a halottak javára, s a p-k a 15. sz. közepétől engedélyeztek ilyen ~kat. Mivel a Szentírás és a hagyomány nagyra értékelte az →alamizsnát, azt is lehetett jótettnek venni a ~ elnyeréséhez. Kétségtelen, hogy ezt a kk. vége felé mértéktelenül kihasználták, és helyenként pénzszerzési forrásnak tekintették. Ezért kapott később nagy szerepet a reformáció vitáiban. - VI. Pál Indulgentiarum doctrina c. konst-jában 1967. VII. 1: újra rendezte a ~k engedélyezését, s ebben óvott minden korábbi túlzástól. A teljes és nem teljes ~ megkülönböztetését fönntartja, de megszüntet minden időbeli és mennyiségi megjelölést: csak teljes és részleges ~t különböztet meg, szemben korábbi x napi, x évi megjelölésekkel. - Ma a teol-ok véleménye egyezik abban, hogy a ~ eltörli az ideigtartó büntetést, de hogy mi a szerepe a joghatósági föloldozásnak és az Egyh. könyörgő imájának, arra nézve megoszlanak a vélemények. Általánosabbnak látszik az a vélemény, hogy a ~ lényegét az Egyh. különleges imájában kell keresni, amelyet tagjai kiengesztelődéséért végez, s amelyet a ~ engedélyezésénél ünnepélyes módon és különleges hatásfokkal ajánl föl egy-egy tagjáért. Valójában tehát az Egyh. nem „kifizeti” Krisztus és a sztek érdemeiből az egyes tagok „adósságát”, hanem az érdemeknek erre a kincstárára hivatkozik, amikor könyörgését Isten elé viszi. A ~ tehát nem pótléka és helyettesítése a megtérésnek v. a büntetésnek, hanem a teljes megtérés és megigazulás segítése. - II. A hatályos törvények szerint. 1. Fajtái: a ~ lehet részleges v. teljes aszerint, hogy a bűnökért járó ideigtartó büntetéstől részben szabadít-e meg v. teljes egészében (993.k.). Annak érdekében, hogy világosabban kitűnjék a ~k elnyerésének és a hívők vallásos cselekedeteinek összefüggése, elmaradt mind a ~król szóló tanításból, mind a jogszabályokból a régi fölosztás, amely személyes, dologi és helyi ~kat különböztetett meg, noha ma is lehetséges, hogy a ~ elnyerése összefüggésben van valamilyen hely meglátogatásával v. valamilyen dolog használatával. A hangsúly azonban a vallásos cselekedeten van. - 2. Engedélyezője: a) a legfőbb egyh. hatóság, a pápa; b) azok, akiknek ezt a hatalmát a jog elismeri (ilyen az Ap. Penitenciária); c) akiket erre a római p. fölhatalmaz (995.k. 1.§); d) akiket erre olyan, a p-nál alacsonyabb rangú, ~ engedélyezésre jogosult szerv hatalmaz föl, melynek ezt az Ap. Sztszék kifejezetten megengedte. A ~k engedélyezésének hatalmát ugyanis a p-nál alacsonyabb rangú szervek nem adhatják tovább másoknak, hacsak erre az Ap. Sztszéktől kifejezett engedélyt nem kapnak (995.k. 2.§). - 3. Elnyerője: bármely hívő nyerhet részleges v. teljes ~t a maga számára, v. fordíthatja könyörgésként az elhunytak javára (994.k.). Ahhoz, hogy valaki ~ elnyerésére képes legyen, szükséges, hogy: a) meg legyen keresztelve; b) ne legyen kiközösítve; c) legalább az előírt cselekmények végén a kegyelem állapotában legyen (996.k. 1.§). - 4. A ~ elnyerésének feltételei: ahhoz, hogy az arra képes személy a ~t el is nyerje, szükséges, hogy: a) szándékában álljon a ~t elnyerni; b) a megszabott időben és kellő módon elvégezze az előírt cselekményeket, a ~t engedélyező intézkedésnek megfelelően (996.k. 2.§). - Teol-ilag túlhaladottnak látszik a ~ adósságtörlesztő jellege. Azt azonban látni kell, hogy az egyik legszemléletesebb kép: a pápa Krisztus, a Bold. Szűz és a sztek érdemeiből segít a bűn adóságaitól megszabadulni. Hogy ez mennyire megragadta a legegyszerűbb hívők lelkét is, arra az →archaikus népi imádságok a legjobb bizonyság. G.F.-E.P.

I. Mennyei kincsek. ~imádságok. Összeáll. Kuncz József. Bp., 1941. - SM I:20. - Schriften V:471. - Búcsúk imakv-e. VI. Pál konst-ja és a búcsúval elátott imádságok gyűjteménye. Ford. és szerk. Diós István. Bp., 1984. - Erdő 1991:375. - KEK 1993:1471. - A ~k kézikv-e. Szabályok és ~engedélyek. Ford. Diós István. Bp., 2000.