Magyar Katolikus Lexikon > A > aratás


aratás: az érett gabonafélék levágása. - Eszközei és módja a mindenkori műveltség lehetőségeihez igazodnak (sarló, kasza, marokszedés, kévekötés, keperakás; gépesített ~). - Az ókorban a Földközi-tenger mellékén és a Jordán vidékén máj. közepén kezdődött, s kb. 3 hónapig tartott. Kézzel arattak; eszköze a a kőből v. fémből készült sarló. A sarlóst marokszedő férfiak v. nők követték, akik fölvették és kévébe kötötték a levágott gabonát. Az ~ kezdetét és végét megünnepelték, a →pünkösd kezdetben ~i ünnep volt (Kiv 23,16; 34,22), s e jellegét sokáig megőrizte. Iz 9,2: ha győznek és zsákmányt osztanak, akkor Izr. fiai úgy örülnek, mint ~kor. - Átvitt értelemben az ~ a cselekedetek következményeire utal; az ember azt aratja, amit vet (Jób 4,8; Péld 22,8; Sir 7,3; Oz 8,7; 10,12; 1Kor 9,11; 2Kor 9,6; Gal 6,7 skk.;. Jn 4,36-38). - Mt 9,37: az ~ az Isten országának elérkeztét, növekedését jelképezi, ahol munkásokra, ap-okra van szükség. Jn 4,36-38: az ap-ok learatják a termést, bár nem ők vetettek, hanem Jézus. A próf-knál és az ÚSz-ben az ~ a végső időket, a végítéletet is jelképezi (Jób 5,10; Iz 27,1; Mt 3,12; 13,30.39; Mk 4,29; Jel 14,15). →cséplés **

BL:91.