Magyar Katolikus Lexikon > A > aprószentek-hordás


aprószentek-hordás: állattenyésztéssel kapcsolatos népszokás, vesszőhordás. - A magyar nyelvter. É-i részén a közelmúltig szokás volt, hogy karácsony vigíliáján a pásztorok vesszőcsomóval (pásztorvessző) sorra járták a házakat, köszöntőt mondtak, a gazdaasszony pedig a vesszőcsomóból 1-2 szálat kihúzott, megcsapkodta vele a pásztorokat, majd megajándékozta őket (→adománygyűjtés). A vesszők, rügyező ágak Eu-ban a téli, tavaszi ünnepkörben mindenütt szerepelnek, de nálunk a pásztorvessző, a szt vessző, az „aprószentek” egyh. értelmezésűek: a karácsonyra kivirágoztatott cseresznyeághoz, a tudás fájához (életfa), s aprósztek napjához kötődnek. Érsekvadkerten (Nógrád m.) még az 50-es években is a pásztorok minden házba bementek, ahonnan marhát őriztek. A pásztor a bal hóna alatt az aprószteket (vörös gyűrűvesszőcsomót), jobbjában a botját vitte. Az ajtóban v. a szoba közepén Dicsértessékkel köszönt, s így folytatta: „Boldog karácsonyi ünnepeket kivánok kenteknek! Múlassék kétek Krisztus Urunk születésnapját több jóval, kevesebb búval. Adjon Isten országunkban bort, búzát, csendes békességet, holtunk után léleküdvösséget! E szó mondásom. - Régebben a gazda, újabban a gazdaasszony kötényébe csavart kézzel kihúzott 3 vesszőt, rávert a pásztorra szerencsekívánó mondókával: „Frissek legyenek és szaporodjanak a barmok!” A vesszőt aprósztek napján az istállóba vitték, megverték vele az állatokat, majd eltették, s tavasszal az állatok kihajtásakor vették elő. Honton a pásztorok az aprószteket (rakottya-vessző) karácsony böjtjéig az ágy alatt tartották, hogy kirügyezzék, mert „ahány a rügy rajta, annyi lesz a szaporulat”. Szl. vidékeken az ~ szokásban volt Szt István vt. és újév napján is. S.N.

MNL I:117.