Magyar Katolikus Lexikon > A > apoteózis


apoteózis (gör.): az ókorban kiváló emberek istenné magasztalása. - 1. A görögöknél annak hite, hogy az őskori hősök istenné lettek, a legrégibb kortól megvolt: a mítoszok szerint halandó emberek testestől ragadtattak az égiek közé. Később úgy gondolták, hogy az istenek közé emelt hősök teste tűz által megszabadult halandó részeitől. Ilyennek tekintették a héroszokat. Idővel tört. személyek, Makedóniai II. Fülöptől uralkodók is részesültek ~ban a jósdák kijelentései v. papi koll-ok határozatai alapján (pl. a maratoni hősök). - Új korszakot nyitott Nagy Sándor: Egyiptom meghódítása után Ammon fiává nyilváníttatta magát, a perzsák leigázása után pedig az Akhaimenidák örökébe lépett, kiket istenként tiszteltek. Így K-i hatásra a gör. istenekkel tette magát egyenlővé. Utódai, főként a Ptolemeusok, hasonló ~-igénnyel léptek föl, még feleségeik számára is. Ebben az időben Euchemérosz neve alatt terjedt az a mítoszmagyarázat, mely szerint az egész gör. istenvilág ~ eredménye. - 2. Rómában az ~ a közt. bukása után honosodott meg uralkodó-kultusz formájában. Julius Caesart már életében istenként tisztelték. Halálával az istenek közé sorolták, s ezzel formális cs-kultusz kezdődött. A cs. (s néha a csnő) ~a, consecratiója a szenátus határozata v. az új cs. rendelete alapján történt. A temetés után az elhunyt viaszképe 7 napig elefántcsont ravatalon volt a palotában. Ezután a lovagok és a szenátorok a fórumra, majd a Mars-mezőre vitték, ahol oltár formájú, 3-4 emeletes máglyára helyezték, melyet körülraktak illatszerekkel. A tüzet az új cs. gyújtotta meg, s e pillanatban a máglya tetejéről egy sast röpítettek föl, mely a nép hite szerint a cs. lelkét vitte az istenekhez. Ettől kezdve az elhunytat a divus, 'isteni' cím és istentisztelet illette meg. Tp-ot építettek számára és papságot rendeltek melléje. **

Pecz 1985:178.