Magyar Katolikus Lexikon > A > apátia


apátia (a gör. a fosztóképzőből és páthosz, 'érzelem' szóból): az érzelmek hiánya, egykedvűség; szorosabb értelemben csak akkor beszélünk ~ról, ha hiányoznak a fájdalmas vagy szenvedélyt kiváltó eseményekre általában megszokott reakciók. - Az apatikus embert annyira lekötik a saját gondolatai, hogy nem figyel kifelé, teljesen egykedvű, nem él benne cselekvésvágy. Így az ~ következménye az akaratnélküliség (→abulia). Legsúlyosabb esetben az ~ban szenvedő beteg közömbös a testi fájdalommal szemben is. - Az ~ lehet neurózisok (pl. hisztéria) kísérője is. Beszélhetünk idős emberek másodlagos ~járól is, amit az vált ki, hogy érdeklődésük arra irányul, ami körülöttük történik, s már kevéssé érdeklik őket a „nagyvilág” eseményei. - A fil. isk-k közül elsősorban a sztoikusokat szokták vádolni ~val; valójában náluk az érzelemnélküliség a túlzott szenvedélyek visszaszorítását jelenti. A hindu vallás és bölcs. szerint az ember halál utáni állapotában megvalósul az érzelmek kialvása (→nirvána), de az igazi bölcs már földi életében igyekszik eljutni az ~ra. Cs.I.

LThK I:685. - Palazzini I:262.