Magyar Katolikus Lexikon > A > anthróposz


anthróposz (gör.): ember. - A szó a keresztény teol. írásokban és a gnosztikus értekezésekben bibliai tartalmat nyert. Az ÚSz-ben az ~ a ffit és nőt együtt jelenti, akit Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett (Ter 1,26), s ebben az ember mennyei lényekkel való rokonsága jut kifejezésre; míg az Ádám, a `földből való` (Ter 2,7) a földi természetét mondja ki. A Biblia nemcsak a lelket azonosította az Isten képmásával, ahogyan nem csak a testet azonosította a földi emberrel. Szt Pál leveleiben zsidó és hellénisztikus elemekkel bővült az antropológiai fölfogás: az ap. testi, lelki, szellemi emberről beszél (1Tesz 5,23; 1Kor 15,45-49; Róm 7-9), amivel nem az emberiség osztályait, hanem az egyes ember állapotait jelöli. A →gnoszticizmus mitizálta az ~ fogalmat: v. a Teremtő műve fölé emelte, v. a tudatlan →Demiurgosz alkotásának minősítette. Az →egyházatyákra hatott az a gör. fil. fölfogás, amely szerint az ~ testből és lélekből áll (ami dualista →antropológiai fölfogás alapja lett), és az a sztoikus gondolat is, mely szerint az ember mint a kozmosz képmása mikrokozmoszként is fölfogható. Az ~ fogalom alapvető jelentőségű lett a krisztológiai dogma megfogalmazásánál. G.F.