Magyar Katolikus Lexikon > A > animáció


animáció (lat. 'az elevenítő lélek befogadása'): az a pillanat, amikor az élet befogadására alkalmassá szerveződött anyag megkapja formáját, éltető elvét, a vegetatív, szenzitív vagy értelmes lelket. - Szorosabb értelemben az a pillanat, amikor az emberi test befogadja az értelmes lelket, amelyet Isten teremt és áraszt a testbe. A →hülemorfizmus szerint amint az anyag alkalmassá válik egy új forma substantialis befogadására, elnyeri ezt a formát. Alkalmasságát átalakulási folyamat során kapja megfelelő ok hatására, bizonyos idő alatt. Ezen ált. törv-nek megfelelően az emberi testnek is alkalmassá kell válnia az értelmes lélek, saját forma substantialisának befogadására. Az ~ kérdése épp ezt fogalmazza meg: vajon mennyi idő alatt válik alkalmassá a test az értelmes lélek befogadására? A mai napig nem lehetett a kialakult 2 vélemény közül egyiket sem kizárni. - 1. A késleltetett ~ szerint bizonyos idő telik el az emberi élet fogantatása és az ~ között, s ez idő alatt a megtermékenyülés pillanatában nyert vegetatív lélek vezérli az embrió fejlődését. Amikor az embrionális állapot bizonyos szervezettségi szintet elér, a vegetatív lélek helyére lép a szenzitív lélek, majd ismét magasabb szintű szervezettség elérésekor ez átadja a helyet az értelmes léleknek. A magzatban mindig csak egy lélek van jelen, a magasabbrendű érkezése magával hozza az alacsonyabbrendű lélek megszűnését. Az ~ időpontjaként a régebbi szerzők a Lev 12,1 alapján fiú esetében a 40., leány esetében a 80-90. napot jelölték meg. Mások rövidebb időt mondtak, ismét mások, főleg a 17. sz: a fontosabb szervek kialakulását tették az ~ föltételévé, v. az embrióállapot végét jelölték meg. E nézet szerzője Arisztotelész, képviselői Gennadius, Theodorétosz, Szt Anzelm, Petrus Lombardus, Szt Bonaventura, Aquinói Szt Tamás és az ő nyomában szinte az összes skolasztikus. Az újabbkori jogászok és moralisták közül P. Laymann, E. de Lugo, H. Busenbaum, Ligouri Szt Alfonz, és mind a mai napig vannak, akik ezt a nézetet vallják. Érveik a Szentírásból a Kiv 21,22-23; Lev 12,2-5; Jób 10,9-12. A 16. sz-ig a Szentíráson kívül főleg egyhatyákra és arra az ősi jogi szemléletre hivatkoztak, amely különbséget tett a foetus animatum és non animatum, a 'lelkes' és 'még lelketlen magzat' között. Az újabb időkben inkább fil. és élettani megfontolásokkal érvelnek. - 2. A közvetlen ~ képviselői azt vallják, hogy az ~ a fogantatás pillanatában megtörténik. Az egyhatyák közül Tertullianus, Nissai Szt Gergely, Maximus Confessor vallotta ezt. A skolasztika korában kevesen fogadták el, a 17. sz. óta egyre többen vallják. A Szentírásból Jób 3,3 és Lk 1,31.36-ra, az említett patrisztikus szerzőkre, az Egyh. keresztelési gyakorlatára és fil-élettani érvekre hivatkoznak. Ezek közül a leghatásosabbak: az értelmes lélek magasabbrendű forma, mely képes a vegetatív és szenzitív lélek feladatainak ellátására is; az embrió élete specifikusan emberi, mert kezdettől fogva emberi szervek alakulása figyelhető meg. A genetikai kutatások is szolgáltatnak érveket a közvetlen ~ mellett. - E vélemények egyike sem tudja kizárni a másikat, a szakértők nagyobb része a közvetlen ~ felé hajlik. A kérdés teol-ilag a megtestesüléssel és a szeplőtelen fogantatással, erkölcsi és jogi oldalról az →abortusszal kapcsolatban merül fel, de e témák sem adnak döntő választ. - A jogi, erkölcstani és szentségtani kérdések eldöntésében gyakorlatilag a közvetlen ~ alapján járunk el. **

Palazzini I:233.