Magyar Katolikus Lexikon > A > anamnézis


anamnézis (gör. 'emlékezés, megemlékezés'): I. Filozófiailag: visszaemlékezés arra a tudásra, melyet előző létében v. lelke megteremtése során szerez az ember. ~ről beszélhetünk ott is, ahol nem múltbeli, hanem jövőbeli, örök dologról emlékezünk meg (Szt Ágoston Nebridiushoz, Ep. VII. 1-2.). Platónnál az ismeret is ~jelleget kap, amit az újplatonikusok és Szt Ágoston közvetítettek a ker. gondolkodás felé. - II. Teológiailag: 1. tágabb értelemben az ~ az üdvtört. eseményeire való visszaemlékezés. Isten az embert ui. tört. lénynek alkotta, s az üdvösséget is az üdvtört. eseményein keresztül vetítette bele a földi életbe. - 2. szoros értelemben lit. megemlékezés valamelyik üdvtört. eseményről. Így pl. a zsidó húsvéti vacsora megemlékezés az Egyiptomból való szabadulásról, az Egyh-ban a sztmiseáldozat az utolsó vacsoráról, ill. Jézus keresztáldozatáról. Mivel Isten az üdvösség tört-ében az emberi üdvösséget minden időkre jelenvalóvá akarta tenni, azért a visszaemlékezés nemcsak a gondolat rendjében megy végbe, hanem belevetíti a jelenbe magát az egyszeri üdvtört. eseményt minden hatásával együtt. A lényeg tehát az, hogy az egyszeri üdvösségi esemény a megemlékezés révén a mai tört. helyzetben jelenvalóvá lesz, s így az egyh. ~ különbözik a mítoszok kultikus elgondolásától, ahol az emberek a szertartás által csak a term. titokzatos erőit akarták megjeleníteni. Igazi teol. értelemben vett ~ről csak ott beszélhetünk, ahol az üdvtört. esemény maga olyan, hogy egy másik időben is jelen lehet és hatását kifejtheti, továbbá ha az embernek megvan a képessége, fölhatalmazása, hogy annak az eseménynek a jelenét a saját idejében aktualizálja. Hiszen egy gondolati visszaemlékezés önmagában erőtlen (nuda commemoratio, D 950, 2297) volna. - A teol. problémát így világíthatjuk meg. Az ~ által való megjelenítést két oldalról lehet meghatározni.- 1. Az ~ben való megjelenítés által az egyszeri tört. esemény nem ismétlődhet, nem lehet belőle általános fogalom, hiszen azzal elveszne igazi tört. és termfölötti meghatározottsága (Róm 6,10; Zsid 7,27; 9,12). - 2. A korábbi eseménynek jelenvalónak és hatékonynak kell lennie ott, ahol az ~ megvalósul. A misztériumteol. ezt a jelenlétet hatásjelenlétnek nevezi (in effectu, D 2297). Negatíve ezt úgy kell érteni, hogy az ~ olyan eseményre vonatkozik, ami megtörtént, és nem most történik, pozitíve pedig úgy, hogy az az esemény egész hatásában itt van, mégpedig úgy, mint hatásában maradandó, érvényes, Istentől akart esemény. Ahol tehát jelenlétét aktualizáljuk, ott kifejti hatását. Az eseménynek ezt a maradandóságát nem lehet pusztán valami gondolati tárgyiasításból magyarázni, hiszen az ~ éppen arra az eredeti eseményre vonatkozik, amely a gondolati visszaemlékezésnek is a forrása. Azt sem elég állítani, hogy azért válik hatásossá a lit. cselekményben, mert az esemény Isten tudatában jelen van, hisz akkor a lit. cselekmény jelentősége leegyszerűsödnék egy „úgy teszünk, mintha...” történéssé. Isten az egyszeri üdvtört. eseményt éppen a megjelenítés által teszi hatékonnyá a jelenben, s ennek alapja a tört. folytonossága. - Az ~ általi megjelenítés ontológiai előfeltételére vonatkozólag még néhány megjegyzést kell tennünk. Magának az eseménynek különleges struktúrával kell rendelkeznie, azaz kell, hogy személyes eredete legyen, s hogy túlmutasson magán egy későbbi, ünnepelhető megemlékezésre (Lk 22,19: 1Kor 11,14), s jelentőséggel bírjon a megemlékezők üdvösségére vonatkozólag. Ahol az ~ olyan üdveseményre vonatkozik, amely a jövőt véglegesen eldöntötte, s ezért eszkatologikus jellege van, ott a megemlékezés szükségszerűen a jövő üdvösség elővételező megemlékezése is. Tehát pl. az Euch. megemlékezés Krisztus kereszthaláláról, de egyúttal az ő megdicsőült életében való kegyelmi osztozás is (signum rememorativum és prognosticum egyszerre. STh III. 60,3). Az egyszeri tört. eseménynek ez az ontológiai megmaradása egyúttal föltételezi az ember maradandóságát, halhatatlanságát és az emberi nem egybetartozását. Csak azért mondhatjuk, hogy a korábbi üdvtört. esemény később nemcsak jogilag számítódik be, hanem mintegy bele van ágyazva az emberiség tört-ébe. Amellett Krisztus külön jelezte is misztériumának ilyen megmaradását (pl. a sztségek alapításánál). Így érthető az is, hogy az ~ hordozója nem az egyes ember a maga belső vallásosságában, hanem az a közösség, amely éppen az üdvtört. eseményeiből nőtt ki: Isten népe, az Egyh. - Az ~nek ez a kifejtése kapcsolatos Krisztus emberségének, mint a kegyelem eszközokának az értelmezésével. Az ő kegyelmi jelenlétéről és hatásáról van szó pl. a sztségekben, különösen az Euch-ban. Az Egyh. annak sztelte mindig a legnagyobb figyelmet, hogy Krisztus kereszthalála mint a világ megváltása hogyan jelenik meg testének és vérének jelenlétén keresztül. Mindenesetre ez a jelenlét nem magyarázható úgy, mint a tört. feletti Isten kegyelmi hatása egy tört. esemény morális jogi jelentősége alapján, hiszen abban nem valósulna meg az ~. Azt sem mondhatjuk, hogy a Krisztus előtti igazak a kegyelmet az ő érdemének morális oksága révén kapták. Az Ósz. igazai is valódi kegyelmet kaptak, azaz Isten elővételezte a megváltás eseményét számukra, jóllehet a kegyelem közvetítése más volt, mint a Krisztus utáni időben. Az ~ által való megjelenítés módja és foka a tárgytól és az ünneplő megemlékezés formájától függően különböző lehet. A megjelenítésnek ez a módja és fokozata elsősorban a sztségeknél és az áldozatnál kerül szóba. Hasonlóképpen utalni kell az embernek, ill. az egyh. közösségnek a fölhatalmazására is, hogy ti. van-e joga és milyen alapon az üdvrendi ~ megvalósítására? Az Euch-nál és a sztségeknél pl. döntő kérdés a Krisztustól rendelt papság szerepe. - III. A liturgiában az ~ szó a sztmisének azt az imádságát jelenti, amely a kenyér és a bor átváltoztatása után utal Krisztus kereszthalálára, föltámadására és mennybemenetelére (1Kor 11,26; Hippolitosz Metaforája). A bizánci lit. az ~t kiterjeszti még a keresztre, Krisztus sírban nyugvására, az Atya jobbján való ülésére és második eljövetelére. G.F.

Rahner, K.: Die vielen Messen und das eine Opfer. 1951. - Metz, J.: Die Eucharistie in der Zeit der griechischen Kirchenväter. 1955. - Casel, O.: Das christliche Kultmysterium. 1960. - LThK I:483. - BL:350 (emlékezés)