Magyar Katolikus Lexikon > A > anakefalaiószisz


anakefalaiószisz (gör. 'egy fő alatt való egyesítés'): a fő gondolatok összefoglalása, kiemelése. - Az ÚSz-ben kétszer fordul elő. A Róm 13,9: abban az értelemben, hogy a parancsok össze vannak foglalva a szeretetben. Az igazi teol. probléma az Ef 1,10-ből ered. Itt nehéz eldönteni, hogy a mindenségnek Krisztus uralma alatt való egyesítéséről van-e szó, vagy arról, hogy az idők végén megvalósuló teljes egybefogást Krisztus mint az Egyh-nak mindent fölülmúló feje (1,22 Kefalé) már most üdvtört-ileg előkészíti. Szt Ireneus (Adversus Haereses III,16) már ilyen irányban magyarázta e szentírási helyet. De az a nézet, hogy Krisztus itt eredetileg már mint a mindenség feje szerepel, olyan benyomást kelt, mintha az Efezusi levél a gnosztikus ősembermítoszt krisztológiailag átdolgozná. Ireneus több értelemben használja az ~ szót. A krisztológiai összefoglalástan az alábbi gondolatokat tartalmazza: 1. Krisztus az idők teljessége és az emberi tört. csúcspontja. A próf-k és az ósz-i előképek az ő eljövetelét készítették elő. Az üdvösségről szóló tanítás egyesíti magában az Ádámmal, Noéval és Mózessel kötött szövetséget. Mivel az emberiség Ádámban igazában gyermekállapotát élte meg, azért Krisztus mint gyermek jött a világba, hogy összefogja magában az emberi tört. fejlődését, és hogy az embert elvezesse Isten színelátására. Így teljessége lett az előbbi időknek, s ezért az emberiség megkapta benne új szellemi fejét. - 2. Az egész emberi nem, sőt az egész mindenség kezdettől fogva a Krisztus fősége alatti összefoglalásra van rendelve, hiszen az isteni Logoszban a világ teremtése már öröktől fogva eszmeileg tükröződött, sőt az ő megtestesülésére irányult, hogy mint lelki ember a testi embert majd véglegesen hazahozza. Ezért amikor emberré lett, a sajátjába jött. Így Krisztus nemcsak az Egyh. feje, hanem az anyagi világnak is kir-a és a mindenség szegletköve. - 3. Az ~ az Ádám bűnében elesett ember számára kegyelmi megújulás és helyreállítás által megy végbe, és teljességét a test feltámasztásában éri el. Természetesen csak azok válnak egészen hasonlóvá Krisztushoz, „az elsőszülötthöz a halottak közül” (Kol 1,18), akik követték őt az engedelmességben. - 4. Isten Fiának belépése az emberi nembe és velünk való azonosulása az üdvösség és a végső hazatalálás forrása lett. - Ireneusnak a Szentírásra alapozott nézete visszhangzik más egyhatyáknál, elsősorban Methodiosz Olümposznál, Atanáznál, Tertullianusnál, Hilariusnál és Ágostonnál. Az újkor elején Nicolaus →Cusanus arra mutat rá, hogy Krisztus - emberi természetének egyetemessége és tökéletessége miatt, vagyis amennyiben az isteni személy egységében létezik - minden ember számára testvér és született közvetítő lett. Ezért vezetheti el a teremtett világot arra a termfölötti dicsőségre, amely az ő emberségében már megvalósult. Meg kell még látni azt is, hogy az ~ végrehajtója az Atya. Az ő örök terve az, hogy Krisztusban elvezesse a világot arra az egységre és végső célra, amely már a teremtéskor szeme előtt lebegett, hiszen a mindenséget Krisztusért és Krisztusra vonatkozóan teremtette (Kol 1,15). G.F.

Scharl, E.: Recapitulatio mundi. 1941. - Schlier: TW III:673. - LThK I:466.