Magyar Katolikus Lexikon > A > abszolút jövő


abszolút jövő: az ember természetfölötti, →végső célja. - Az ember mind egyedi, mind közösségi természete szerint bontakozó lény. Változik, töltekezik, tevékenykedik és magát is alakítja: a jövőre irányul, jelene nyitott a jövő felé, sőt várja, tervezi, alakítja jövőjét. Így a jövő összefüggésben van az ember szabadságával, életének értelmével és céljával. Amikor dolgozik a jövőjéért és előfeltételeket teremt hozzá, azt is tudja, hogy jövője veszélyeztetett. Minden igyekezete mellett a jövő adomány is marad. A szellemi fejlődés megfigyelése, a gazd., társad. és pol. rendszerek változása, továbbá a technikai lehetőségek kiszámítása lehetővé tette a jövő tud. kutatását (futurológia). A jövő adva van az ember időbeli létével. A jelen mindig átmegy a múltba, de mindig várja a jövőt. - Teol. szempontból az ember jövőjét a teremtő Isten kifejezett akaratából olvassuk ki. Ez a jövő adva van az emberi lét kezdeténél, mint cél és mint megvalósítandó feladat. A kerség az ember sorsát nemcsak a teremtés tétele alapján ítéli meg, hanem abból az üdvtört-ből is, amely ráépült a teremtésre. Ebben Isten kinyilvánította, hogy természetfölötti célt tűzött az ember elé, s ő maga segíti ennek a célnak az elérésében. A termfölötti cél befogadásának képessége megvan bennünk, amennyiben értelmünk kitárul minden igazság előtt, akaratunk pedig képes átfogni minden értéket és jót. Személyességünk miatt én-te közösségbe léphetünk a személyes Istennel is. - Az ~ az élet teljessége, amely magában hordozza a lét végleges biztosítását és a szellem tökéletes kitárulását a maradéktalan megértés és szeretet felé. A földi életben ilyen állapot nem érhető el, mert létünk mindig veszélyeztetett, s az adottságok végesek. A földi jövő mindig utópia, vagyis olyan állapot, amely emberi elgondolás szerint megszünteti a rosszat, és közel hozza az elérhető jót, de nem adhatja meg a végtelenbe törő szellemi igények kielégítését. Ezért az ember ~je csak maga Isten, a lét teljessége lehet. A tudatos szellem csak nála találhat végleges nyugalmat. A kinyilatkoztatás konkrétan ezt az ~t Isten színelátásában ígéri, ami tartalmilag egyenlő a szentháromsági életben való részesedéssel, melynek folytán az ember megmarad a megdicsőült külső természetben is, de a természet végességét kiegészíti Isten végtelensége. - A végső cél, az ~ bizonyossága benne van Isten egyetemes üdvözítő akaratában (1Tim 2,5). A kézzelfogható hitbeli bizonyítékot Jézus föltámadása szolgáltatta, akiben emberi természetünk már eljutott az Atyához, a földi élet megdicsőült és beöltözött a teljességbe. A föltámadt Krisztusban megmutatkozott jövő azonban nemcsak kép, amely kifejezi, hogy mi vár ránk, hanem az Ő egyetemes elkötelezettsége alapján a mi célhoz érésünknek is biztosítéka. Jézus úgy jött el, úgy vállalta a kereszthalált, és úgy támadt föl, mint a kegyelem forrása, mint közvetítő. Az Atya akaratából Ő a feje a kegyelmi rendnek, azért az üdvrend alaptörv-e az, hogy ami őbenne végbement, az valósul meg titokzatos testének tagjaiban is. A benne megvalósult jövő számunkra a remény forrása és az élet végső értelmének biztosítéka. Az is világos viszont, hogy ezt a jövőt csak a földi jelen munkálásával, a magunk erkölcsi és kegyelmi alakításával érhetjük el. Az ~ tehát nem teszi kisebbíti a földi élet és tört. megbecsülését, inkább arra kötelez, hogy helyes irányba tereljük azt. G.F.

Schriften IX:519. (Die Frage nach der Zukunft)