🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > A > abszolút
következő 🡲

abszolút (a lat. absolutus, 'feltétlen' szóból): filozófiai fogalom: minden, ami legalább valamilyen szempontból független. - Minden szempontból ~ az Isten. Bizonyos szempontból ~ak a logikai alapelvek, a jó, a szép és az igaz mint alapérték, de ~nak mondható az ok az okozattal, a dolog a jelenséggel, a tárgyi igazság a megismeréssel szemben; ~ak a matematikai axiómák, de ~ a nem alkotmányosan uralkodó fejed. a népével szemben (→abszolutizmus), s végül az is, ami minden elgondolástól függetlenül, önmagában létezik. - Az ~ ellentéte a tőle egyoldalúan meghatározott, függő viszonyban lévő →relatív létező. Az ~ot sokszor épp a relatívból ismerjük meg, sőt összefüggésük oly erős, hogy elmondható: minden relatív létező végső fokon arra az ~ra utal, amelyhez tartozik. Br.B.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.