Magyar Katolikus Lexikon > A > áldozócsütörtök


áldozócsütörtök, áldozónap (lat. Ascensio Domini, 'Urunk mennybemenetele'): 1. az Úr Krisztus →mennybemenetelének ünnepe, húsvét után a 40. nap. Az ősegyház a 4. sz-ig a Szentlélek eljövetelével együtt pünkösdkor ünnepelte. 350 u. egyre több helyen a Szentírásból ismert húsvét utáni 40. napra került. Szt Ágoston már ap. hagyománynak tudja. A 7. sz: vigiliát, a 12. sz-tól 1955-ig oktávát csatoltak hozzá. Ugyancsak a 12. sz-tól körmenettel is ünnepelték. 1570-1970: az evang. után eloltották és elvitték a szentélyből a →húsvéti gyertyát. 1918-ig a →húsvéti szentáldozás határnapja volt; ebből ered az egyedülálló, magyar ~ név. - 2. Az ünnep lit. hagyományai közé tartozott Krisztus mennybemenetelének tp. megjelenítése. 18. sz. adatok szerint a sárospataki plébtp-ban a prédikáció után a mennybe menő Krisztust ábrázoló szobrot kötéllel a magasba húzták, ahol angyalszobrok várták égő gyertyákkal. Ezt követően ajándékokat szórtak alá a híveknek. E szokásnak a Felvidék ném. nyelvterületein a cipszerek és krikehájok között is ismeretesek párhuzamai; a reform. előtti előfordulásáról és a gyermekek megajándékozásáról Bod Péter ostorozó szavai tanúskodnak. - Ugyancsak kk. gyökerei vannak az ~i határjárásnak, körmenetnek, s a jó termést célzó vallásos színezetű hagyományoknak. Ezzel függött össze az ezen a napon tartott →kenyérszentelés is. Az ~i hagyomány egyes prot. vidékeken is fönnmaradt. Az unit. Torockón a 19. sz-ban ezen a napon a nép a Székelytő tetejére vonult és örömtüzet gyújtott. - Számos hiedelem függ össze a napnak az évi sztáldozásban betöltött szerepével is. ~ neve a moldvai csángóknál iszpász, az erdélyieknél áldozó. - Gyüd, Mátraverebély, Radna búcsújáró helyeknek a →keresztjáró napokat követően ~ az évkezdő nagy ünnepe, s az alábbi tp-ok búcsúnapja: Egri egyhm.: Baktalórántháza (1519), Szihalom (1758), Emőd (1774), Balmazújváros (1786), Mándok (1814), Felsőnyárád (1864), Portelek (1890). - Erdélyi egyhm.: Vingárd, Uzon, Kiskapus, Székelytamásfalva, Kézdialmás, Kézdivásárhely (kpna), Magyarfenes, Mocs (1783), Dés (kpna a Rózsahegyen), Nyárádremete. - Esztergomi egyhm.: Barsfüss (kpna), Farkashida, Hont (1775), Kéménd, Alsópél, Letkés (1811), Szomolány (kpna). - Győri egyhm.: Fertőrákos (1777), Felszopor (Újkér), Szilsárkány (1745 e.), Felsőrámóc. - Kalocsai egyhm.: Regőce (Ridjica, 1817). - Kassai egyhm.: Véke (kk), Ormező (1763), Tarcal, Komaróc, Szakácsi (1858), Felsőlászlófalva (1902), Vilmány (1906), Opálhegy (1934). - Pécsi egyhm.: Gyulaj (1752), Szekszárd (1805), Nagybicsérd (1837), Szakcs (szőlőbeli kpna). - Rozsnyói egyhm.: Ipolytarnóc (1688, új tp-ának titulusa: Krisztus király), Kecső, Vereskő (1825), Béna (1896). - Szatmári egyhm.: Szatmárnémeti (székesegyház), Máramarossziget, Nagykároly (kpna), Nagyszöllős (1791), Putkahelmec, Krasznaterebes (1838). - Szombathelyi egyhm.: Bagonya, Nagykölked (1897). - Váci egyhm.: Kecskemét (főtp., 1772), Apostag (1776), Forráskút (1931). - Veszprémi egyhm.: Apácatorna, Bolhás, Galambok, Gige (kpna), Gyúgy, Köveskál, Magyarszerdahely (szőlőbeli kpna), Mosdós, Pakod, Péterhida (kpna) Sand, Sümeg (plébtp.), Szabadhidvég, Szilasbalhás, Törökkopány (kpna a szőlőhegyen). - Számos kk. egyh-unk, ktorunk Salvator titulusa igazában ~! Így a bencés Szekszárd (1061), Kapornak (12. sz.), Lekér (1340), a pálos Batina (Kiskőszeg, 1334), továbbá Derzs (1393), az újkorban Pozsony (jezsuiták, 1672), Bazin (kapucinusok, 1674), Léva (ferencesek, 1677). A búcsút a kk-ban még ~ön tartották, de a 15. sz-tól Urunk színeváltozása ünnepén is. Ezt az áttételt elsősorban a szalvatoriánus rtart szorgalmazta. **

Pallas I:328. - Radó 1961:1262. - Bálint 1976:326.