Magyar Katolikus Lexikon > Ö > ősegyház


ősegyház: az →Egyház kezdete, az →őskeresztények közösségeinek összefoglaló neve, szoros értelemben a jeruzsálemi, tágabb értelemben a Palesztina területén kívül az apostolok által alapított egyházközségek összessége. - A jeruzsálemi ~, melynek életéről az ApCsel számol be, egyedülálló tört. jelentőségű, mert a folytonosságot jelenti az →Ószövetség és az →Újszövetség között, hitvallása megfogalmazza a többletet, ami a →kereszténységet a →zsidóságtól elválasztja. Ez a többlet: Jézus Krisztus a Messiás, Isten Fia, akiben Isten minden ígéretét teljesítette. Az ~ Isten újszövetségi népének tekintette magát, melyhez a →keresztség kapcsol, nem az ószövetség jele, a →körülmetélés. Az ~ hitében Jézus Krisztus volt az az isteni Ige, aki Mózeshez is szólt a csipkebokorból v. a sínai kinyilatkoztatáskor; s ahogyan Mózes törvényhozó és próf. volt, áldozatot is mutatott be, úgy Jézus Krisztust is királynak, prófétának és papnak vallották. A Messiás Krisztus azonban több annál, mint amit ósz-i előképei kifejeznek, mert ő az Atya Fia és Üdvözítő, aki messze felülmúlja a prófétákat, amint ez fogantatásában és föltámadásában nyilvánvaló. - A zsidóság legnagyobb része nem fogadta el Jézus Krisztust a megígért Messiásnak. Megbotránkoztak a szenvedő Messiáson, az ~ viszont Iz 53 és Jer 31-gyel érvelt ellenük. - A Saul (→Pál apostol) megtérése után megindult pogány térítés a zsidókeresztényekben fölvetette a kérdést: mennyire kötelezi a mózesi törv. a megtért pogányokat. Szélsőséges csoportok a törv. egészét megtartandónak vélték, és úgy gondolták, a pogányok a jeruzsálemi zsidókeresztény ~tól kapják a hitet. Az →apostoli zsinat állást foglalt amellett, hogy a megtérő pogányoknak tartózkodniok kell a bálványimádástól, a fojtott állat vérének fogyasztásától, a paráznaságtól, a bálványáldozati lakomákon való részvételtől (vö. ApCsel 15; 1Kor 10). Szt Pál a közvetlenül Krisztuson keresztül hatékony →kegyelemre hivatkozott, felfogását legjellegzetesebben a →Rómaiakhoz írt levél tükrözi.- Az ApCsel főleg Szt Péter és Szt Pál egyhközs-alapításairól tudósít, a többi apostol missziójáról nem sokat tudunk, bár a 2. sz. közepén íródott →apokrif iratok regényes elbeszélésekben beszámolnak róluk. A keresztények a →zsidó háború idején (Kr. u. 66-70) mind nagyobb számban hagyták el a lassan csatatérré változó Palesztinát, s menekültek Transzjordániába, Pellába, s főként Antiochiába és Kis-Ázsiába. Kr. u. 70: Jeruzsálem pusztulása után a két főapostol, Péter és Pál vértanúságának helyét, Rómát tekintették az ~ központjának. V.L.

Vanyó 2000:26.