Magyar Katolikus Lexikon > Ö > ördögűzés


ördögűzés, exorcizmus: az →ördög hatalmának megtörése. - Az Egyházban tág értelemben a szentségekhez és a →szentelményekhez tartozó imádság, mellyel az Egyház helyeket, tárgyakat szabadít ki a gonosz lelkek hatása alól (→házszentelés); szoros értelemben a →megszállottság megszüntetése, a személy kiszabadítása az ördög hatalmából. - 1. Szómagyarázat. A gör. exorkidzein a keresztények nyelvi leleménye, az epokridzein szó ellentétes értelműre igazítása. Epokridzein ui. 'a gonosz lélek segítségül hívása ráolvasással, varázslattal'; az exorkidzein ennek ellentéte: a gonosz lélek eltávolítása és hatástalanná tétele Krisztus nevében adott paranccsal és Isten segítségül hívásával. -

2. Fajtái: magán v. nyilvános; a nyilvános lehet ünnepélyes v. egyszerű. A magán ~t bárki végezheti →szenteltvízzel, →keresztvetéssel, →imádsággal. A nyilvános ~t fölszentelt személy, az ünnepélyes ~t ppi engedéllyel fölszentelt pap végzi. Az egyszerű ~ szentségek és szentelmények kiszolgáltatásának része. - Formája az egész teremtést uraló Istenhez mondott imádság, és a Jézus Krisztus nevében kimondott parancs. Az ~ éppen ezzel alapjában különbözik a pogány rítusoktól, melyek a démonival szemben egy másik, hasonló démont, szellemi segítőt, v. egy kényszerítőnek vélt mechanikus formulát, mágikus rítust használnak. -

3. A Szentírásban. Az ÓSz-ben a megváltás jövendölésének (→ősevangélium) fontos része nem csupán a bűntől, hanem az ellenségtől való szabadítás; a történelmi elnyomásokból (→babiloni fogság) történő szabadítás nyomán megjelenik és jelzést kap egy végleges szabadításra való várakozás, amelynek messiási vonatkozásai lesznek (vö. Kiv 1-15; Iz 9,3; 33,1-3; 35,4-10; Iz 41,11-14; 45,22; 60,16b; Zsolt 25,1.21; 27,5-6; 28,8; Sir 51,8; 1Mak 4,11; 2Mak 1,28). De az Úr haragja és hatalma az ÓSz-ben kiterjed a „hamis istenekre”, a tisztátalan lelkekre is, s azok fölszámolására (MTörv 13,2-12; 32,16-19; Iz 19,3-4; 33,7). Dánielnél az „embernek látszó” mennyei lény Mihály segítségével harcol a pogányok angyalfejedelmeivel (10,20-21). 1Sám 16,14-23: a zene ördögöt űz. Tóbiást Ráfáel angyal tanította az ~re (Tób 6. f.). - Az egyh. ördögűző imáinak egyik alapvető ósz-i szövege a Zak 3,1-5: Jahve angyala rászól a sátánra: „parancsoljon neked az Isten”. - Az ÚSz-ben Jézus a megváltás lényegét leginkább a rossztól és az ördögtől való szabadításban mutatta meg (Lk 11,20; Mt 12,28): „Az igazság szabaddá tesz titeket” (Jn 8,32). Ezért az ósz-i jövendölések és parancsok Jézus Krisztusban, mint általános és végérvényes szabadítóban beteljesedtek (vö. Lk 1,68-69; 2,38; Róm 8,37-39); és a messiási ~ek a fölhatalmazott egyh. gyakorlatában tovább folytatódnak (ApCsel 5,16; 13,6-12; 16,16-19; Mt 28,18-20; Jn 13,20). Az ~ Isten Országának a jele (Mt 12,28). A küldési parancsok, melyek Jézus nevében szolgálatot tevőknek szólnak, hármas küldetést foglalnak össze: az örömhír hirdetése, a gonosz lelkek kiűzése és a betegek gyógyítása; e hármasság megfelel Jézus nyilvános működési rendjének, aki általában először tanított, majd a tanítása nyomán megnyílt szívű, szenvedő embereknek, „gonosz lelkektől gyötörteknek” és betegeknek kinyilvánította a benne elközelgett Istenország győzelmét és a prófétai jövendölések beteljesítését (vö. Lk 4,16-19; Mt 10,8; Mk 16,17; Lk 9,1-2; 10,17-19). -

4. Az ~ dogmatikai alapja egyfelől, hogy az →áteredő bűn és az egyéni bűn miatt a gonosz lélek (aki mint tiszta szellem erősebb az embernél) befolyást nyert az ember fölött. Másfelől Jézus Krisztus, a nála erősebb, legyőzte őt és az Egyh-nak átadta az ~ hatalmát (Mt 10,8; Mk 3,14; 16,17; Lk 9,1; 10,17-20). A Firenzei Egyetemes Zsinat 1442: kiadott bullája szerint: „Soha senki nem szabadult meg az ördög uralmától, csakis az emberek és az Isten közötti közvetítőnek, a mi Urunk Jézus Krisztusnak érdeméből” (DS 1347). Jézus puszta jelenléte az evangéliumok szerint kihívás és vereség volt a gonosz lelkek számára. Megígért jelenléte az Egyh-ban, sajátosan a szentségek által, folyamatosan védelmet, ill. szabadulást ad a hívek számára, így kiemelkedően a keresztség, a bűnbocsánat, a betegek kenete révén; de a tiszta keresztény tanítás, az örömhír hirdetése önmagában is Jézus hatalmát hordozza, nem csupán a tévedéssel, hanem a szellemi ellenséggel szemben is. Az Egyh. tágabb értelemben vett szabadító szolgálata tehát megvalósul az igehirdetés, a tanítás révén, valamint a szentségek kiszolgáltatásában, de a közösség együttes imája által is. -

5. Az 1-3. sz: a legtöbb közösségben általános →karizmának tartották, amelyet minden keresztény megkap, mégis elsősorban a püspökök végezték. Tertullianus szerint ha „bármely keresztény ráparancsol” a pogányok csodatévő istenére, szellemére, az démonnak fogja nevezni magát és távozik (Apologeticum 23. f.). A 3. sz-tól külön tisztség az exorcista, kinek fő feladata a keresztségi ~, de rész vett a katekumenok fölkészítésében is. Később a →kisebb rendek 2. fokozata lett. - Az ~nek 3 fajtáját különböztették meg: a) kisebb ~ a tárgyakkal kapcsolatban, pl. só-, víz- és olajszenteléskor; b) XIII. Leó p. (ur. 1878-1903) által bevezett, szentmisék végén imádkozott Szt Mihály főangyal-imádság az ördög lelkek körüli ártalmainak megfékezésére („Szent Mihály főangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk, esedezve kérünk, parancsoljon néki az Isten, te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére, amen.”); c) a nagy ~: a megszállottak megszabadítása. -

6. A II. Vat. Zsin. után 1998: az Inter sacramentalia dekrétum rendelkezett az ~ről. A KEK szerint ~ alkalmával az egyh. nyilvánosan és tekintéllyel Jézus Krisztus nevében azért imádkozik, hogy egy személyt v. egy tárgyat megóvjon a Gonosz ellenségtől, és hatalmából kiragadjon. Az ~ egyszerű formában a kereszteléskor történik. Ünnepélyes, ún. „nagy” ~t csak ppi engedéllyel rendelkező pap végezhet. Okosan kell eljárni, és az Egyh. által fölállított szabályokat szigorúan be kell tartani. Ezt a szolgálatot az Egyh. nem a saját nevében végzi, hanem egyedül Istennek, ill. az Úr Jézusnak a nevében, akinek minden alá van vetve, s akinek az ördög és a démonok is engedelmeskednek. - A szűkebb értelemben szabadulásért mondott imádság két formában történhet: a) Kérő imádságban, amikor Jézus nevében kérik az Atyát, hogy szabadítson meg valakit, egy helyet vagy tárgyat a gonosz uralmától, befolyásától. Ilyen imádság van a keresztség szert-ában az olajjal való megkenéshez kapcsoltan, v. ilyen befejezése van a Miatyánknak is. A keresztségkor mondott szabadító ima fontos része a sátán megtagadása és az ellentmondás az ő csábításának; ugyanígy az exorcizmusban is nagyon hasznos, ha a szabadulást kérő megújítja keresztségi fogadalmát, s ellene mond a gonosznak. b) A szabadító ima parancsoló formája szerepel néhány áldás esetében, mint a házszentelés, vízszentelés szentelményi lit-jában; a parancsoló szabadítás külön szentelménye lett az ~ (a „nagy v. ünnepélyes exorcizmus”) lit-ja, amelyben az Egyh. a Szentlélekkel egységben könyörög, mert maga a Lélek siet segítségünkre (Róm 8,26), hogy a démonokat megakadályozza, nehogy ártsanak a híveknek. - Az ~ előtt meg kell bizonyosodni arról, hogy valóban a Gonosz ellenség van jelen, és nem betegségről van szó, elsősorban pszichés betegségekről; ezek gyógyítása az orvostud-ra tartozik. -

7. Néprajz. A m. parasztság hagyományos mágikus és rituális gyakorlatában fontos szerepe volt a legújabb korig. A közösségi rítusok legfontosabbjai, a zajkeltés, füstölés, körüljárás v. bekerítés, minden nép mágikus gyakorlatában a legtávolabbi múltban is ismert. A zajkeltéshez sorolható az év végi (szilveszter éjszakai) kongózás, a legények, pásztorok kolompoló, ostordurrogtató fölvonulása, mely a tél közepén (amikor leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal és a fény) látogató ártó démonokat volt hivatva elűzni. - Az ~ben a legnagyobb szerepet a mágikus szövegek töltötték be. E ráolvasás-szövegek a betegséget okozó betegség-démont v. a megszemélyesített betegséget küldték el, ill. a vihardémont v. magát a vihart, jégesőt. Egyéb, pl. tűzvész v. élősködők megjelenésekor mondott ráolvasások már nem sorolhatók a gonoszűző mágikus szövegek közé. A gyógyító szövegek közül legfontosabbak a Találkozás a gonosszal típusú szövegek, amelyek a hiedelem szerint analógiás alapon hatottak. - Mind a paraszti gyógyítók gyakorlatából ismert gyógyító, mind a jégeső-elküldő, vihar-eloszlató szövegek és cselekmények egy része vallásos eredetű: papi-szerzetesi használatból vette át a parasztság: a kk. Egyh. hivatalos benedikció- és exorcizmus-gyakorlatából a lat. szövegek m-ra ford-a után jutott a paraszti szájhagyományozás folyamataiba. Az egyh. rítusok a mindennapi élet sok ter-ére kiterjedtek, így gyógyításra, élősködők elűzésére, a ház, szántóföld, háziállatok rossztól való megtisztítására v. a jégverés elhárítására egyaránt. E rítusok több szálon összefüggtek a népi eljárásokkal. Az ördögűző, tisztító szövegek számos motívuma az ókori - keleti, elsősorban babiloni eredetű - vagy kk. népi démonűző, gyógyító gyakorlatból származott, másrészt a benedikciók sok eleme szállt le a népi, mindennapi mágikus gyakorlatba. Több újkori népi gonoszűző ráolvasás v. szövegmotívum ismert már az ókori K-i démonűző gyakorlatból és a kk. Egyh. hivatalos benedikcióiból v. félhivatalos áldásszövegeiből is. Ilyen a betegséget ember nem lakta helyre küldő, főleg Közép- és DK-Eu-ban kedvelt ráolvasás, amelynek 10. sz. benedikcióból ismert lat. formulája szerint oda küldi a betegséget hozó Sátánt a pap, ahol „nem szántanak, nem vetnek és a szentségekkel nem élnek”. Ilyenek a betegségdémont a testből tagról tagra kiküldő formulák, amelyek a testrészeket a démon útvonalának sorrendjében mondják el, tagról tagra haladó gyógyító lemosás kíséretében. A népi és egyh. démonűző formulák azonosak lehetnek, azzal a különbséggel, hogy utóbbiakban a démonküldés mindig Istenre, a Szentháromságra, szentekre és azok attrib-ára való hivatkozással történik. -

8. A hivatalos Egyház és a laikus, népi, de vallásos elemekkel átszőtt mágikus gyakorlat kapcsolata a kk-ban igen szoros volt, mígnem a Rituale Romanum egységesítő előírásai kizárták a helyi, népies gyakorlattal való kapcsolatokat. A 16. sz-tól egyre erősebben tiltotta az Egyh. a babonás eszközök, formulák használatát, így sok, addig a papság által is használt gyógyító, gonoszűző szöveget is. A hivatalos használat tiltásával, gyérülésével nem szűnt meg a félhivatalos v. éppen tiltott szerz. gyakorlat. A 16-17. sz. kolostori kz-os receptkv-ek, ördögűző kv-ek már a népiessé vált, eltorzult, mágikus elemekkel kibővített szövegeket tartalmazzák. A m. kódexekben (elsősorban a →Peer-kódexben) leírt lat., m. vagy kétnyelvű gyógyító szövegek is ezt a félhivatalos, átmenti állapotot tükrözik. Ez a félhivatalos egyh. szövegkincs a legújabbkori paraszti szájhagyomány egyik forrása, a ma ismert népi ráolvasások jelentős hányada innen ered. - A 20. sz. néprajzkutatás többnyire nem tesz különbséget a babonás alapú és a komoly hitben megalapozott népszokások között. Így pl. a vihar esetén gyújtott szentelt gyertya, a harangozás stb. valójában nem a 'vihardémon' elűzését szolgálja, hanem figyelmeztetés (közelgő vihar) és Isten segítségül hívása. A járványok idején a gonoszűző bekerítés, körüljárás, körülszántás alapja az az ősi hiedelem, hogy a településekről egy mágikus védővonallal ki lehet zárni a termfölötti világ démonikus erőit; ennek azonban nincs köze a különféle körmenetekhez (búzaszentelő, húsvéti stb.), melyek Istennek ajánlják a termést, a világot, és oltalmát kérik. G.P.-G.F.-P.É.-**

Péterffy II:253. - Exorcismus. (~) 1-2. köt. Bp-Dombóvár, 1925-39. - Kühár-Radó 1933:322. - LThK III:314. - Richards, John: But Deliver Us from Evil. New York, 1974. - Onasch 1981:114. - „Mert ezt Isten hagyta...” Tanulm-ok a népi vallásosság köréből. Bp., 1986:213. (Pócs Éva: A „gonoszűzés” mágikus és vallásos szövegei. Adatok ráolvasóink egyh. kapcsolataihoz.) - Congregatio de Cultu Divino et Disciplina Sacramentorum: Decretum Inter sacramentalia de instaurati ritus exorcismi promulgatione. 1988. XI. 22. - KEK 1673. - Amorth, Gabriele: Egy ördögűző tapasztalatai. Bp., 1994.